Megáll az ész: fényes nappal késsel fenyegettek meg egy futárt a Nagyáruháznál
Július 25-én, pénteken egy nyolcfős banda belekötött egy futárba, majd egyikük késsel fenyegetőzött a Nagyáruháznál.
A Bors úgy tudja, délután 14 óra tájékán a nagyáruház körül egy riasztó, zilált, agresszív társaság gyűlt össze, majd belekötöttek egy futárba. A lapnak nyilatkozó szemtanú szerint “torka szakadtából üvöltött a társaság”. “Épp az utolsó falatomat ettem, amikor láttam, hogy a futár már szalad. Olyan ordítás volt, hogy majdnem kiesett a tányér a kezemből. Mondom mi a fene történik itt?! “– mesélte Evelin, majd odament az áruház bejáratához, és a válasz szinte azonnal meg is érkezett.
KÉSSEL FENYEGETTÉK MEG
Egy másik szemtanú szerint a nyolcfős banda egyik tagja késsel fenyegette meg a passzázsra tartó futárt, aki épp a rendelését ment felvenni a közeli étterembe. “Nyolcfős banda volt! Bentről néztem az egészet. Nagyon rémisztő volt. Simán belekötöttek a futárba, nem engedték fel a Passzázs sorra. Ordították, hogy szétzúzzák a fejét, lelopják a sisakját. Követték őt, csoda, hogy nem szurkálták meg. Szegény futár meg csak rohant…“



