Megszüntethetik a folyadékkorlátozást az európai reptereken, de még ne kezdjük vágni a centit
Már közel 20 éve él az a szabályozás a repülőtereken, hogy 100 milliliternél nagyobb kiszerelésű folyadékot nem lehet felvinni a fedélzetre, ez pedig a szegedi utazók életét is alaposan megnehezíti. Tavaly nyáron több reptér is felvetette, hogy megszünteti ezt az előírást, az Európai Bizottság (EB) határozata végül ideiglenesen fenntartotta korábbi döntését. Azonban lehet, hogy ez hamarosan megváltozik.
A fejlett szkennerekkel felszerelt légi közlekedési csomópontok hamarosan lehetővé teszik majd az utasok számára, hogy bort, olívaolajat, parfümöt és egyéb folyadékokat akár kétliteres kiszerelésben is felvigyenek magukkal a gépre – írja a 24.hu. Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság szóvivője szerint a végső döntésre néhány nap múlva kerülhet sor.
A részt vevő közlekedési csomópontok között már ott van a berlini, a római, az amszterdami és a milánói reptér is, amelyeken naponta több millió ember fordul meg. A legnagyobb brit repülőtéren, a londoni Heathrow-n azonban jelenleg nem áll rendelkezésre olyan CT-berendezés, amivel megoldható lenne a nagyobb adag folyadékok vizsgálata. Egy ideig pedig vélhetően nem is lesz, hiszen ennek telepítési költségét több mint 1 milliárd fontra, közel 480 milliárd forintra becsülik.
A LISZT FERENC REPTÉREN MÉG NINCS CÉLDÁTUM
A Budapest Airport tesztelte a különböző gyártók kézipoggyász-CT-jét, „és hisz abban, hogy a jövőben ez a technológia fogja biztosítani a kézipoggyászok magas színvonalú és hatékony átvizsgálását”. Céldátumot ugyanakkor már körvonalakban sem írtak, nem úgy, mint két éve, amikor 2025 nyarára ígérték egy ilyen eszköz beszerzését.



