
Hertelendy Lilla a Szent Vincent Kids-ben azon dolgozik, hogy ne csak a gyermekek, hanem a szülők is támogatást kapjanak – mert a legjobb szülők is elfáradnak néha, és ez teljesen rendben van.
Elindítottuk cikksorozatunkat, amelyben bemutatjuk Szeged új büszkeségét, a Szent Vincent Kids Gyermekfejlesztő, Rehabilitációs és Habilitációs Központot, és az ott dolgozókat, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a gyermekek fejlődése mellett a családok is támogatást kapjanak. Ezúttal Hertelendy Lillát ismerhetjük meg közelebbről, aki mentálhigiénés szakemberként csatlakozott a csapathoz.
Lilla így fogalmaz: „Gyakran érzi úgy, hogy egyedül maradt a kihívásokkal? Hogy senki sem érti, min ment keresztül? A legjobb szülők is elfáradnak néha. És ez teljesen rendben van.” Hivatásában saját tapasztalatai is erősítették meg: „Az érintettségből fakadóan kezdtem el foglalkozni a mentálhigiénével, és tudtam, hogy helyt kell állnom, mint feleség és mint anyuka.” Épp ezért dolgozik ma a Szent Vincent Kids-ben: segíteni szeretne a szülőknek, hogy érzelmileg stabilabbá váljanak, és könnyebben birkózzanak meg a mindennapi kihívásokkal.
Lilla szerint a szülői kiégés valós dolog – de nem kell, hogy így maradjon. „Segítő beszélgetések során olyan eszközöket adok a szülők kezébe, amelyek segítenek megőrizni az érzelmi stabilitásukat, jobban kezelni a mindennapi stresszt, kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb légkört teremteni a családban” – mondja. Hisz abban, hogy ha a szülő megtalálja a saját egyensúlyát, az egész család légköre megváltozik: a gyermek is nyugodtabb, magabiztosabb lehet.
A Szent Vincent Kids azért különleges hely Szegeden, mert nemcsak a gyermekek fejlődését segíti komplex, rehabilitációs és habilitációs programjaival, hanem a család érzelmi támogatására is figyel. Ha úgy érzed, jól jönne egy támogató beszélgetés vagy segítség a mindennapok kihívásaihoz, bátran keresd őket ezen a telefonszámon: +36 70 652 0800, vagy személyesen a Szeged, Bakay Nándor utca 50. szám alatt!



