Szegedhez méltó körülményeket teremtenek a gyerekeknek: 25 millió forintos beruházásból újul meg a Makkosházi Óvoda konyhája (képekkel)

A 21. századi igényeknek megfelelő felújítási munkálatok zajlanak a Makkosházi Óvodában. Mint a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón megtudtuk, a rekonstrukció során az intézmény tároló konyhája újul meg egy 25 millió forintos beruházásból, amelyet a városi önkormányzat saját forrásból fedez. A kiszolgáló szárny műszaki átadására pénteken kerül sor.
PÉNTEKEN LESZ A MŰSZAKI ÁTADÁS
Mint Tóth Andrástól megtudtuk, jelenleg a Makkosházi Óvoda tároló konyhájának rekonstrukciója zajlik, ami 25 millió forintos önkormányzati forrásból valósul meg. Az intézmény 2022-ben kapott egy jelentős energetikai felújítást, emellett az azóta eltelt időszakban négy vizesblokkból kettő is megújult. ,,Pillanatnyilag a tároló konyha felújítása van folyamatban, a műszaki átadásra pénteken kerül sor. A munkálatok egy 74 négyzetméternyi konyhafelületet érintenek, amelyek teljes burkolást, a csatornának a cserélését, a falak burkolását, illetve a konyhatechnológiai eszközök beszerzését foglalják magukba. Emellett szintén megújítottuk a csatornahálózat külső átkötését is” – mesélt a részletekről az NGSZ igazgatója.
A VÁROSHOZ MÉLTÓ KÖRÜLMÉNYEKET TEREMTENEK
,,A három évvel ezelőtti, több száz millió forintos uniós támogatású beruházást követően jelenleg a szükséges korszerűsítéséket hajtjuk végre, amelyek nem várhattak tovább. A felújítások fontosak, mivel a szülőknek és a gyerekeknek is nélkülözhetetlenek. Célunk, hogy ne csak az épület másik két szárnyában, ahol a foglalkoztatás, illetve a mindennapok zajlanak biztosíthassunk a 21. századnak megfelelő körülményeket” – tájékoztatott Kozma József önkormányzati képviselő. Hozzátette, a munkálatok idejére a gyerekeket a Gedói Óvodába helyezték el, a pénteki átadást követően térhetnek vissza. ,,A rekonstrukció végeztével a kiszolgáló szárnyban is Szegedhez méltó körülmények között szolgálják majd ki a gyerekeket” – fogalmazott.
A Makkosházi Óvoda felújítása mellett Szőregen is zajlanak építési munkálatok, egy összesen 15 gyermek befogadására alkalmas minibölcsőde épül, részletek a cikkben:
















