Mindenmás

Mindkét irányban stoppolják a forgalmat a 47-esen, a rendőrök mindenkit megszondáztatnak

“A Kastélykert Fogadónál mindkét irányban stoppolják a rendőrök a forgalmat” – írta Sándor olvasónk kedden reggel 8 óra után nem sokkal, majd kiemelte, hogy a 47-es főút ezen szakaszán mindenkit megszondáztatnak.

A rendőri intézkedés miatt itt kiesebb torlódásra számíthatnak a közlekedők, így érdemes plusz idővel számolnia annak, aki ezen a szakaszon közlekedne Hódmezővásárhelyre, vagy jönne éppen Szegedre.

FINN MMÓDSZERREL DOLGOZNAK

Valószínűleg a rendőrök most is finn módszerrel dolgoznak, aminek a lényege, hogy egy bizonyos útszakaszon mindenkit megállítanak ellenőrzésre, viszont csak egy nagyon rövid időre. Ilyenkor minden közlekedő csupán alkoholszondát fúj, ami ha negatív értéket mutat, már mehet is tovább. A viszonylag szerény fennakadással járó ellenőrzés – amely nem tartalmazza a hagyományos, 5-10 perces fennakadással járó, okmányokat előszedetős procedúrát – során rengeteg sofőr ellenőrizhető rövid idő alatt, akikről azonnal kiderül, ha alkoholt fogyasztottak, mielőtt autóba ültek. Természetesen ha a rendőrök kiszúrnak más szabálytalanságot, akkor abban az ügyben is intézkednek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb