Eltűnt egy 13 éves hódmezővásárhelyi fiú, segítsünk megtalálni!
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 13 éves fiú megtalálásában – tudtuk meg a rendőrségtől. Mint kiderült, körözési eljárást folytatnak az ismeretlen helyen tartózkodó Rafael Zsolt László eltűnésének ügyében.
A bejelentés szerint a 13 éves fiú 2025. augusztus 14-én 10.00 órakor hódmezővásárhelyi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Rafael Zsolt László
- 165 cm magas,
- vékony testalkatú,
- fekete hajú,
- barna szemű.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható fiú jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.
Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.



