Komolyzenei fesztivál lesz Szegeden: Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva érkeznek világklasszisok városunkba

A Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspöke, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva szeptemberben ismét komolyzenei fesztivált rendeznek Szegeden – írta meg az MTI.
SZEGED AZ EURÓPAI ZENEI ÉLET ÉLVONALÁBAN IS HELYET KAPHAT
A fesztivált még 2008-ban alapította Robert Bachmann svájci zeneszerző-karmester Kiss-Rigó László püspökkel közösen, azzal a céllal, hogy egy új klasszikus zenei dimenzióval dobják fel Szeged amúgy is pezsgő kulturális életét. Azóta a fesztivál zenei igazgatója Yoon Kuk Lee, a világszerte elismert dél-koreai születésű osztrák karmester, akinek célja, hogy Szeged az európai zenei élet élvonalában is helyet kapjon.
MUTATJUK A LEGFONTOSABB PROGRAMOKAT
- Szeptember 21. (nulladik nap): jótékonysági koncert a Korábban Érkeztem Alapítvány javára.
- Szeptember 22. (nyitókoncert a Dómban): Haydn, Mozart és Brahms művei csendülnek fel a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában, Yoon Kuk Lee vezényletével.
- Szeptember 24. (Szent Gellért-napi koncert): „Két velencei, Antonio Vivaldi és Szent Gellért” címmel lép színpadra a Szent Gellért Barokk Zenekar, közreműködik többek között Tóth Mónika hegedűművész és Gyüdi Eszter szoprán.
- Szeptember 25.: kamarakoncert a GFE Vántus István Zeneművészeti Szakgimnáziumban.
- Szeptember 27.: különleges est „Két ragyogó csillag Magyarországról és Kínából Mozarttal” címmel.
- Szeptember 29.: újabb kamarakoncert, ahol többek között Balázs-Piri Soma is zongorázik.
- Szeptember 30.: először kapnak önálló lehetőséget a fesztiválon a szegedi fiatal tehetségek, a GFE Vántus növendékei.



