Szegedi ArcokVideo365

Révbe ért egy szívbemarkoló szegedi összefogás: átadták a Nyújts Kezet! motoros felvonuláson befolyt összegből vásárolt eszközöket a Reménysugár Alapítványnak (videó)

Minden eddigi rekordot megdöntött a szombat délutáni Nyújts kezet! motoros felvonulás, amelyen legalább 7-800 motoros gyűlt össze a Huszár Mátyás rakparton – írtuk meg még májusban, amikor óriási érdeklődés közepette vonult fel több száz óriási szívű bőrmellényes motoros egy-egy lélegzetelállító gépsárkány nyergében. Azt már akkor tudtuk, hogy a rendezvényen befolyt összeg minden eddigi rekordot megdöntött, azt viszont még nem, hogy ez a pénzmennyiség mennyi fontos, akár életmentő eszközt jelenthet a Reménysugár Alapítvány számára.

Egészen 2018-ig kell visszarepülnünk az időben akkor, ha a Nyújts Kezet! jótékonysági motoros felvonulás történetét kutatjuk, a hatalmas szívű bőrmellényes srácok ugyanis ekkor döntöttek úgy, hogy egy jótékonysági rendezvény keretében járulnak hozzá a legkisebb szegedi szuperhősök gyógyulásához. A rendezvényen már ekkor több százezer forint jött össze, ez a szegediek nagylelkűségének köszönhetően egyre nagyobbra és nagyobbra duzzadt, egészen addig, míg az idei évben minden korábbi rekordot megdöntöttek, ugyanis

5 millió 315 ezer forint gyűlt össze a Reménysugár – a Dél-Alföldi Haematológiai És Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítvány megsegítésére!

RENGETEG ESZKÖZT VÁSÁROLTAK AZ ADOMÁNYBÓL, DE MEGVAN A JÖVŐ ÉVI IDŐPONT IS

Az elmúlt időszakban egyre nagyobb méreteket öltő rendezvény kapcsán Ujváry Béla főszervező, a Dél-Alföldi Motoros Egyesület tagja arról beszélt, hogy minden ilyen rendezvény komoly előkészületeket igényel, ugyanakkor minden belerakott energiát megér, ha ilyen eredményt produkál. A hetedik Nyújt Kezet! jótékonysági motoros felvonuláson befolyt összegből vásárolt eszközöket a napokban hivatalosan is átadták a Reménysugár Alapítvány számára, amiből (többek között)

  • speciális kötszereket,
  • párnákat és paplanokat,
  • infúziós pumpákat

vásároltak. Kovács Dénes, a Reménysugár Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, ezek az adományok jelentősen hozzájárulnak az alapítvány sikeres működéséhez. Az átadásnál mi is ott voltunk, az alábbi Szeged365 videóban pedig meg is mutatjuk, hogyan zajlott:

MÁR MEGVAN A 2026-OS NYÚJTS KEZET! JÓTÉKONYSÁGI MOTOROS FELVONULÁS PONTOS IDŐPONTJA IS

Ujváry Béla főszervező egyébként az átadás végén bejelentette, hogy a töretlen sikernek örvendő Nyújts Kezet! jótékonysági motoros felvonulás természetesen jövőre is megrendezésre kerül, sőt, már a pontos időpontja is megvan:

2026. május 9., Huszár Mátyás rakpart – VIII. Nyújt Kezet! jótékonysági motoros felvonulás a Reménysugár Alapítványért!

Ha még nem jártál a Nyújts Kezet! jótékonysági motoros felvonuláson a korábbi években, nézd meg, hogy milyen volt a hangulat a korábbi Szeged365 anyagokban:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb