Mindenmás

Újévi fogadalom? Inkább ne! Avagy a januári változások pszichológiája

2026. már a kapuban toporog: ez egyet jelent a szilveszteri hangulat észrevétlen terjedésével: sokan tűzijátékokat és ünnepi italokat vásárolnak, vagy éppen szilveszteri maszkokat és újévköszöntő helyszíneket nézegetnek. Az évösszegzés is gyakori ebben az időszakban: nem ritkán vetünk számot arról, hogy mit tettünk jól és mit rosszul. Azonban nem biztos, hogy érdemes az évkezdéssel egybekötve nagy elhatározásokra is jutni.

ELHAMARKODOTT ÍGÉRETEK

Kutatók szerint az újévi fogadalmak kevesebb, mint 10%-át tartják be az elköteleződők. Leggyakoribb tervek a fogyás, a káros szokásokról való lemondás és az egészséges életmód kialakítása. Emellett fogalmazódnak meg családra, barátokra és hobbikra vonatkozó célok és vállalások is. Január elseje azonban több szempontból sem a legkedvezőbb időpont a változtatásra.

SZALMALÁNGÚ MOTIVÁCIÓ

Aki igazán elkötelezett, bármikor tud változtatni – hangzik a köznyelvben is egyre többet emlegetett mondás. A jeles napokhoz, szimbólumokhoz kötött indulás ugyan nagy kezdeti lelkesedést jelenthet, mégis hamar kényszeressé válhat: a dátum köré épített rituálé ugyanis nem ad valódi okot a cselekvésre.

LASSÚ VÍZ PARTOT MOS

Szintén elterjedt példa, miszerint ha 21 napig csinál valaki valamit, az rutinná fejlődik. Azonban ez nem mindig ilyen egyszerű: egyes esetekben akár 270 napot, vagy még hosszabb időt is igénybe vehet, mire egy tevékenység automatikus lesz. Ezért tanácsos inkább türelmesen és rugalmasan alakítani a szokásainkat: fontos a célok kitűzése, de azok legyenek elérhetőek, tervezettek és reálisak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb