Lovasterápia, fejlesztő terek és vizes foglalkozások: komplex fejlesztőközpont épül Mórahalmon
Komoly beruházás indul Mórhalmon, egy teljesen új, a gyermekek korai fejlesztését támogató központ épül – írta az MTI. A kormányzati támogatással megvalósuló, összesen közen 1,4 milliárd forintos projekt célja, hogy a térségben élő családok helyben kapjanak segítséget.
AZ ÓVODÁSOK 20%-A KÜZD VALAMILYEN PROBLÉMÁVAL
A sajtótájékoztatón Nógrádi Zoltán beszélt, aki szerint a komplexumra nagy szükség van. Elmondta, egyes felmérések szerint az óvodás korú gyermekek 20 %-a tanulási nehézségekkel, mozgásszervi és kommunikációs problémákkal küzd. A jó hír viszont az, hogy minél korábban kezdődik a fejlesztés, annál hatékonyabb lehet.
LOVASTERÁPIA ÉS MÉG SOK MÁS
A készülő Mórahalmi Komplex Fejlesztő Centrumban többek között helyet kap:
- külön lovasterápiás központ
- családi fejlesztő tér
- állatasszisztált terápiák
- vizes terápiás központ
- a szülők is megtanulhatnak otthon végezhető fejlesztő gyakorlatokat
OKTATÁSI SZEREP
A központ nemcsak a családokat segíti majd, hanem oktatási szerepet is kap:
- a Tóth János Technikum diákjai itt tanulhatnak
- együttműködés készül a Szegedi Tudományegyetemmel
- gyógypedagógusok és fejlesztő szakemberek képzésébe is bekapcsolódnak
MIKOR NYIT?
A tervek szerint a központ 2028-ban nyitja meg kapuit.



