Márki-Zay Péter szobrot állít Magyar Péternek Hódmezővásárhelyen, ha nyer a választáson
Márki-Zay Péter polgármester az Időben című műsorban ismét kijelentette, hogy ha Magyar Péter nyer a választásokon, akkor szobrot kap Hódmezővásárhelyen.
Hódmezővásárhely polgármestere először a Politico-nak adott interjújában beszélt arról, hogy szobrot állítanak Magyar Péternek a városban. Most ezt az Időben című műsorban is megerősítette. Véleménye szerint a történelem és a politikai teljesítménye miatt indokolt lenne a TISZA Párt elnökéről egy szobrot állítani.
NAGYON SZÉP SZOBROT ÁLLÍTANAK
Márki-Zay Péter szerint nem kell, hogy szimpatikus legyen valakinek Magyar Péter, de “akkor is csak Magyar Péter tudja legyőzni hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb” kormányát.
“Óriási súlya van annak, hogy Magyar Péternek most sikere legyen, és ezért valóban megérdemel egy szobrot is. Tehát egy nagyon szép szobrot fogunk állítani neki”
– hangsúlyozta. Márki-Zay azt is leszögezte, hogy a szoborállítás nem képletes, hanem szó szerinti szándék. Úgy véli, hogy nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy valakinek szobra legyen – írja a Hódpress összefoglalójában.



