Mindenmás

Eltűnt egy 15 éves hódmezővásárhelyi lány, a rendőrök az állampolgárok segítségét kérik

A rendőrség közleménye szerint a 15 éves Szabó Tamara április 29-én reggel hódmezővásárhelyi lakhelyéről ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról.

„Szabó Tamara kb. 160 cm magas, átlagos testalkatú, vékony arcú, szőkés-barna hosszú hajú és barna szemű. Eltűnésekor fekete színű nadrágot, fekete színű pulóvert és fekete sportcipőt viselt” – derül ki a közleményből.

Fotó: police.hu

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a közleményben arra kéri a lakosságot, hogy akinek a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelezze azt bármelyik rendőrségi szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb