Az SZTE szerint a Magyar Orvosi Kamara átlépett egy határt: etikai fórumhoz fordul az egyetem
Reagált a Szegedi Tudományegyetem a Magyar Orvosi Kamara május 15-i Facebook-posztjára. Az SZTE szerint a kamarai bejegyzés több ponton valótlan állításokat és félrevezető következtetéseket tartalmazott, amelyek sértik az egyetem jó hírnevét, ezért az intézmény a MOK etikai fórumához fordul az ügy kivizsgálása érdekében.
Az üggyel kapcsolatos közleményüket az alábbiakban változtatások nélkül közöljük.
“A gyermeksebészeti projekt nem „a NER-es kivitelező miatt bukott meg”
Az építőipari árrobbanás miatt országosan számos egészségügyi beruházás költsége drasztikusan megemelkedett. Több intézmény kapott az eredeti, 2016-ban megítélt EU-forrásra állami ráemelést. Szeged – ellentétben más vidéki centrumokkal – ezt nem kapta meg. Ennek oka máig ismeretlen, az ügyben számtalan levelet írtunk az illetékeseknek.
A kivitelező szabályos, nyilvános közbeszerzési eljárásban nyerte el a munkát. A közbeszerzés dokumentumai nyilvánosak és ellenőrizhetők.
Az érvényes közbeszerzés fedezethiány miatt nem valósult meg, 3,5Mrd Ft plusz egyetemi forrás nem állt rendelkezésre egy egészségügyi beruházáshoz, hiszen, ahogy azt a MOK jól tudja, sajnos az egészségügy működési bevételei nem is tartalmazzák és nem is fedezik a beruházásokat.
Nem „ellopták” a pénzt, nem „tűnt el” a pénz, és nem valamiféle összeesküvés miatt hiúsult meg első körben a beruházás.
A „kiirthatatlan gombák” és „szennyvízben úszó műtők” története valótlan és pánikkeltő
Az NNGYK nem fertőzés, nem „gombatelepek”, és nem szennyvíz miatt vonta vissza a műtők működési engedélyét, hanem a légtechnika hiánya miatt.
Nem igaz, hogy a régió „két hónapig gyermeksebészeti ellátás nélkül maradt”
A „két hónapig nem volt ellátás” állítás nem felel meg a valóságnak. Az átállás idején összesen öt napig más intézmények voltak kijelölve ellátóként. Ez könnyen ellenőrizhető lett volna az NNGYK 3230-10/29/2024 K.K. számú, 2024.04.15.-én kelt Határozata alapján, mely 2024.04.15. és 2024.04.19. közötti időszakra jelölt ki más ellátókat a szegedi gyermeksebészeti betegek ellátására.
Ezt követően az SZTE az Újklinika Központi Műtőblokk egyik műtőjében biztosította a gyermeksebészeti ellátást, és egyetlen gyermek sem maradt ellátatlanul.
Nem igaz, hogy Rovó László professzor elvette a gyereksebészet műtőit, hanem éppen átadott nekik műtőt
Rovó László professzor, az SZTE SZAKK Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinikájának vezetője, éppen hogy felajánlotta a gyereksebészet számára egyik műtőjüket, mivel térben legközelebb a Gyermekklinikához a Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika van a Déli Klinikaparkban, azaz ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, de ezt az NNGYK végül nem fogadta el, nem adott rá engedélyt. Az Egyetem ezt követően öt nap alatt alkalmassá tett egy műtőt a Déli Klinikapark Központi Műtőjében a gyermekek és kísérőik fogadására. Ez korábban nem volt opció, mert nem akartak kivenni műtőt az ortopédiai-traumatológiai ellátásból.
Összegezve, az SZTE miután minden forrás veszni látszott, a Belügyminiszterig ment el annak érdekében, hogy legalább a Gyermekklinika Műtőblokk és a hozzá tartozó emelet felújításra kerüljön.
Emellett az Egyetem minden forrását – a fent leírt, elveszett forrás miatt – a Gyermekklinika, a régiós gyermekellátás fejlesztésére fordította, a fejlesztéseket örömmel mutatjuk be a MOK és a sajtó képviselőinek (pl. az országban egyedülálló gyermekpszichiátriánkat).
Több száz egészségügyi dolgozó, sebész, műtősnő, aneszteziológus és vezető hónapokon keresztül azon dolgozott, hogy a gyermekellátás biztonságosan működjön az átmeneti nehézségek ellenére is, és ennek a csapatmunkának az eredménye, hogy sikerült a helyzetet megnyugtatóan kezelni.
A valóság az, hogy az SZTE végül 1,5 milliárd forintos támogatással új műtőket alakított ki, és biztosította az ellátás folyamatosságát.
Áttérve a MOK másik állítására, ami az SZTE 2024.02.24.-i, Jótékonysági Báljára vonatkozó, kivétel nélkül hamis, inszinuáló állításokat tartalmaz, a következőket bocsátjuk előre:
A Jótékonysági Bál az SZTE hagyománya, általában, függően a külső körülményektől, két-három évente kerül megrendezésre, a többi évben az Egyetem Füvészkertjében Évzáró Vacsorát rendezünk júniusban. A rendezvények alkalmat adnak arra, hogy az Egyetem partnerei megjelenjenek, az Egyetem eredményeit megismerjék és a felajánlott jótékony célra adakozzanak.
A „szivarszoba”, az erre vonatkozó célzás ellenére, nem egy klub jellegű süppedős foteles terem volt, hanem a rendezvényszervező a helyszínen, az Egyetem épületének teraszán berendezett egy sátrat, ahol, aki szeretett volna, cigarettázhatott, szivarozhatott.
A BMW-s „urizálás” szponzori felajánlás volt, azaz azért cserébe, hogy kiállíthattak autót a helyszín elé, két autóval a rendezvény alatt ingyenesen hazavitték a vendégeket Szegeden.
Az „országos fideszes potentátok” jelenléte kapcsán: az Egyetem közfeladatot látott és lát el, rendezvényeire rendre meghívta és meghívja a jövőben is azon személyeket, akik segíthetik az Egyetem jó hírének terjesztését.
A protokoll-listán szerepelnek az ágazati irányítók mindenkori vezetői, a város és a régió vállalkozói, polgármesterei, pártállásra való tekintet nélkül. Ez utóbbi kijelentés legalább Szegeden értelmezhető volt az elmúlt 16 évben is, hiszen minden protokoll rendezvényre hivatalos volt a város polgármestere is.
Novák Katalin éltetése érdekes felvetés, annyit mondhatunk, hogy megemlítésre került, hogy a két évvel korábbi, hasonló rendezvényen valóban már megválasztott Köztársasági Elnökként, szegediként, az Egyetem alumnájaként volt jelen, és mivel az a rendezvény az orosz-ukrán háború kirobbanása után 2 nappal volt, az Egyetem azonnal a rendezvény bevételeit az ukrán menekültek megsegítésére fordította.
Utalás elszámolatlan bevételekre
Az eseményen 30 millió forint gyűlt össze, melyet – a szponzoroknak adott előzetes tájékoztatásunk alapján – a gyereksebészet fejlesztésre fordítottunk. Az Egyetem természetesen, ahogy minden egyéb bevételével, ezzel is el tud számolni.
A „nepotizmus”, „lojális kinevezések” és „kritikus hangok eltávolítása” bizonyítatlan rágalmak
Az SZTE működését jogszabályok, belső szabályzatok, szenátusi döntések és nyilvános eljárások szabályozzák. A szerzők semmilyen konkrét adatot, statisztikát vagy dokumentumot nem mutatnak be állításaik alátámasztására.
Az ügyben, amire feltehetőleg céloz a poszt, a MOK az előző kormány felé több fel-és bejelentést tett, konkrétan az SZTE SZAKK Pszichiátriai Klinika szabályos, egy évre szóló, megbízott vezetői kinevezését sérelmezve. Mivel be-és feljelentését mind a BM, mind a KIM vizsgálta, az SZTE több ízben küldte el az eljárások szabályosságát alátámasztó háttéranyagokat 2025 júniusától a korábbi ágazati irányító KIM, az egészségügyet irányító Belügyminisztérium, konkrétan a Belügyminiszter felé.
Azok, a GDPR szabályok betartása mellett, összekészítve várják az érdeklődőket, illetve feltehetőleg szerepelnek a BM és a KIM átadás-átvételi dokumentációjában is.
Az SZTE volt az elmúlt években az egyetlen olyan közintézmény, amely, éppen a túlárazások, „NER”-esnek minősített cégek elkerülése végett, az összes olyan szolgáltatást saját kézbe vette (pl. takarítás, élelmezés, őrzés-védelem), amelyek visszavételét, az ezekre vonatkozó többszázmilliárdos szerződések felülvizsgálata mellett az Egészségügyi Miniszter úr előrevetítette az állami fenntartású egészségügyi intézmények esetén.
Különösen aggályos a Magyar Orvosi Kamara szerepvállalása, aki saját neve és hivatalos FB oldalán jegyzi a cikket, annak konkrét szerzője nem ismert.
Felmerül a kérdés: összeegyeztethető-e ez a Magyar Orvosi Kamara etikai normáival és szakmai működésével?
Azért is fontos ez a kérdés, mert a MOK jelenlegi elnöke, dr. Álmos Péter a Szegedi Tudományegyetem foglalkoztatási jogviszonyban álló munkatársa.
Az Egyetem a Magyar Orvosi Kamara etikai fórumához fordul annak vizsgálata érdekében, hogy mindez összeegyeztethető-e a kamarai működés alapelveivel.
A MOK Alapszabálya szerint (II.2.1. pont) a MOK védi a hivatás méltóságát, képviseli a tagok szakmai és etikai érdekeit. Ennek szellemében meggyőződésünk, hogy a betegek és az egészségügyi szakma érdekeit a tényszerű, felelős és partnerségre épülő párbeszéd szolgálja nem az, ha a szakmai kamara Facebook bejegyzésben tesz valótlan, az ország egyik legjobb egyetemét inszinuáló állításokat.
A MOK feladata az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény szerint;
– közvetlenül és az általuk választott testületek, tisztségviselők útján, demokratikusan – a törvény által meghatározott keretek között – önállóan intézzék szakmai ügyeiket,
– meghatározzák és a közérdekkel összhangban képviseljék szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeiket,
E körben határozza meg a törvény a MOK feladat és hatásköreit, amelybe nem tartozik bele az egészségügy intézményeinek és azok működésének olyan jellegű kritikája, amelyről hiteles információval nem rendelkeznek. Sajnálatosnak tartjuk továbbá, hogy egy szakmai érdekképviseleti szervezet kommunikációt folytat olyan területeken is, amelyek tekintetében nincs hatásköre, és amelyek nem valós információk közvetítésével alkalmas lehetnek az egészségügyi dolgozók, valamint az intézmény iránti közbizalom rombolására.
A Magyar Orvosi Kamara köztestületként kiemelt felelősséggel tartozik a nyilvánosság felé közölt információk pontosságáért és hitelességéért. Egy ilyen köztestület működésének alapja a társadalmi bizalom, amely csak akkor őrizhető meg, ha a kommunikáció minden esetben a valós tényeken, szakmai megalapozottságon és objektivitáson nyugszik. Ha a Kamara olyan állításokat tesz közzé, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, az nemcsak a saját hitelességét gyengíti, hanem a köztestületi szerepbe vetett közbizalmat is veszélyezteti.“



