KikapcsVideo365

Behind the scenes: így zajlott a 30. Szegedi Borfesztivál borversenye! (fotókkal, videóval)

Mint megírtuk, kedden megrendezték a 30. jubileumi Szegedi Borfesztivál egyik legfontosabb szakmai eseményét, a borversenyt, ahol idén is kiválasztották Szeged Város Borát, valamint díjazták a legjobb fehér-, rozé-, vörös-, édes-, pezsgő- és gyöngyözőborokat is. A megmérettetésen a HoReCa-díj mellett a társadalmi zsűri kedvencét is kihirdették, a döntéseket pedig neves szakemberekből álló zsűri hozta meg.

A versenyen a Szeged365 csapata is ott volt, hogy megmutassuk nektek, hogyan is zajlik egy ilyen esemény. A helyszínen Bock Józseffel, a borverseny elnökével, Balla Gézával, a vörös bizottsági elnökkel, valamint Rácz Attilával, a Szegedi Borfesztivál főszervezőjével is beszélgettünk a verseny színvonaláról, és természetesen a borokról.

MITŐL SZÁMÍT JÓNAK EGY BOR?

A borverseny során a zsűrinek nem volt egyszerű dolga: a szakembereknek illatok, ízek, szerkezet és összhatás alapján kellett eldönteniük, mely tételek emelkednek ki az idei mezőnyből. De mitől lesz igazán jó egy bor? Erről is kérdeztük a szakma nagyjait a helyszínen. Bock József és Balla Géza is mesélt a bírálat szempontjairól, és arról is, mire figyelnek igazán egy bor kóstolásánál. Mutatjuk a teljes interjút:

https://www.tiktok.com/@szeged365/video/7644491992071671062?is_from_webapp=1&sender_device=pc

A bírálat során a szakértők ezeket a szempontokat vizsgálták:

  • Tisztaság és hibamentesség – nem jelenhetnek meg oxidációra, dugóhibára vagy erjedési problémákra utaló jegyek.
  • Illatintenzitás és komplexitás – mennyire gazdag, rétegzett és fajtajelleges az aromatika.
  • Savszerkezet – megfelelően tartja-e a bort, ad-e frissességet és egyensúlyt.
  • Test és alkohol egyensúlya – az alkohol ne nyomja el az ízeket, hanem integráltan jelenjen meg.
  • Tanninminőség – vörösboroknál különösen fontos a tannin érettsége, finomsága és szerkezete.
  • Lecsengés – a minőségi bor egyik legfontosabb ismérve a hosszú, tiszta és tartós utóíz.
  • Harmónia és arányosság – a bor elemei ne különállóan, hanem egységes szerkezetként működjenek.

És van egy fontos dolog: a jó bor nemcsak technikailag jó, hanem élményt is ad. Ezért fordul elő, hogy ugyanaz a bor valakinek óriási kedvenc, másnak pedig kevésbé tetszik.

MUTATJUK KÉPEKBEN IS, HOGYAN NÉZ KI EGY ILYEN BORVERSENY

Pontozólapok, komoly szakmai egyeztetések, koncentrált kóstolások és természetesen rengeteg kiváló bor – ilyen hangulat uralkodott a jubileumi Szegedi Borfesztivál borversenyén. Mutatjuk fotókon keresztül is, hogyan zajlott a rangos megmérettetés a kulisszák mögött:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb