Mindenmás

„B.E.T.I.L.T.A.N.I!” – elszabadult a roller-vita Szegeden, petíciót indítanának a belvárosi kitiltásukért!

Mint korábban megírtuk, egyre több rolleres baleset történik Szegeden is, így a kormány gyors beavatkozásra készül. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter az RTL Híradónak arról beszélt, hogy akár heteken belül módosíthatják a KRESZ-t, méghozzá kifejezetten a rolleres közlekedés szabályozása érdekében. Hajdúszoboszlón például már több helyszínen is megtiltották az elektromos rollerek használatát.

HAJDÚSZOBOSZLÓN MÁR TÖBB HELYSZÍNEN IS MEGTILTOTTÁK AZ ELEKTROMOS ROLLEREK HASZNÁLATÁT

Júliustól több helyszínen is megtiltják az elektromos rollerek használatát Hajdúszoboszlón. A korlátozás a turisztikai övezetekre, sétányokra, parkokra, valamint iskolák, rendelők és a piac környékére is kiterjed, és nemcsak az e-rollereket, hanem más elektromos közlekedési eszközöket is érinti. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter azt ígérte a kormány heteken belül új szabályozásról dönt – írta az index.hu.

A SZEGEDI LAKOSOK PETÍCIÓT INDÍTANÁNAK

Több mint száz hozzászólás érkezett néhány óra alatt a Szegeden láttam és hallottam Facebook-csoport egyik bejegyzése alá, amelyben egy szegedi lakos azt vetette fel, hogy ideje lenne rollermentessé tenni a város legforgalmasabb sétálóövezeteit. A posztoló szerint a Kárász utcán, a Széchenyi téren, a Stefánián, a Múzeum környékén és a rakpart felső sétányán egyre nagyobb problémát jelentenek a nagy sebességgel közlekedő elektromos rolleresek.


„Tarthatatlan, hogy sehol nem lehet tőlük nyugodtan gyalogosan közlekedni, családosan, gyerekekkel sétálni, mert baleset- és életveszélyes”

– fogalmazott a szerző, aki azt is felvetette, hogy petícióval fordulnának a városvezetéshez vagy akár a rendőrséghez.

SOKAN TÁMOGATNÁK A SZIGORÍTÁST

A hozzászólások jelentős része egyetértett azzal, hogy a jelenlegi helyzet szabályozásra szorul. Többen azt írták, hogy a rollerek önmagukban nem jelentenek problémát, a gondot inkább a felelőtlen használat okozza. Volt, aki kötelező sisakviselést, minimum életkort, KRESZ-vizsgát vagy akár jogosítványhoz kötött használatot javasolt, míg mások szerint a sebességkorlátozás és a kijelölt útvonalak jelenthetnének megoldást. A kommentelők közül többen konkrét helyszíneket is említettek, ahol rendszeresen veszélyesnek érzik a helyzetet. A Kárász utca mellett szóba került a Csillag tér, Tarján, valamint a Budapesti körút környéke is.

VAN, AKI A TILTÁST TÁMOGATJA

Nem maradtak el a radikálisabb vélemények sem. Egyes hozzászólók szerint az elektromos rollereket teljesen ki kellene tiltani a járdákról, mások egyenesen betiltanák a járművet. „B.E.T.I.L.T.A.N.I!” – írta egyikük, míg egy másik kommentelő szerint „az összes járdáról letiltanám”. Akadt olyan is, aki vicces megoldást javasolt: szerinte a problémát „vadnyulak telepítésével” lehetne kezelni.

MÁSOK SZERINT NEM A ROLLERREL VAN A BAJ

A vita másik oldala szerint az elektromos rollerek körül kialakult helyzet túl van dramatizálva. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy ugyanúgy vannak szabálytalan biciklisek, autósok és gyalogosok is, ezért igazságtalan lenne egyetlen közlekedési formát kiemelni. „Divat lett utálni a rollereseket” – fogalmazott egy kommentelő, aki szerint a figyelem most rájuk irányul, miközben minden közlekedő csoportban akadnak szabályszegők. Mások arra emlékeztettek, hogy sokak számára a roller valódi közlekedési eszköz, amellyel gyorsan, kényelmesen és környezetbarátabb módon lehet eljutni a városon belül egyik pontból a másikba.

NEM ÚJ A PROBLÉMA

A hozzászólásokból az is kiderült, hogy a legtöbben nem feltétlenül a rollerek teljes kitiltását szeretnék, hanem egyértelműbb szabályokat és azok következetes betartatását. Többen megjegyezték, hogy például a Kárász utcán a kerékpározás és a rollerezés jelenleg sem megengedett, a szabályok betartatása azonban szerintük nem elég hatékony. Korábban a Szeged365 csapata is megkérdezte a Szeged utcáin járó-kelőket, hogy mi a véleményük az elektromos eszközöket használókról, amikor letelt a türelmi idő, miszerint aki gyalogúton, gyalogos övezetekben, valamint a gyalog- és kerékpárút gyalogosoknak fenntartott részén közlekedik az elektromos eszközökkel, az 20-tól 50 ezer forintig terjedő közterületi helyszíni bírságra, valamint 200 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságra számíthat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb