MindenmásVideo365

Emberi jogok közérthetően: nemzetközi projektben vettek részt a HSZC Pollák Antal Technikum diákjai (videó)

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) Pollák Antal Technikum diákjainak munkája révén válik kézzelfoghatóvá az emberi jogok üzenete Szentesen: a nemzetközi Kocka-projekt egyszerre látványos installáció és gondolatébresztő kezdeményezés. A városi könyvtárban látható kiállítás a fiatalok szemszögéből mutatja be az egyetemes emberi jogokat, miközben Szentest egy globális együttműködés részévé teszi.

A Svéd Királyság Magyarországi Nagykövetségének együttműködésével létrejött kezdeményezés középpontjában az emberi alapjogok állnak, amelyeket a technikum tanulói vizuális, könnyen érthetőn formában jelenítettek meg. A projekt egyik meghatározó szimbóluma egy terebélyes fa, amely azt az üzenetet hordozza: az emberiség egy közös gyökérből ered, miközben minden egyén egyedi és azonos jogokkal rendelkezik.

A június 2-i ünnepélyes avatón Andreas Attorps, a Svéd Nagykövetség attaséja kiemelte: a több mint egy évtizede Svédországból indult Kocka-projekt mára nemzetközi programmá bővült, amelyhez olyan országok csatlakoztak, mint az Egyesült Államok, Franciaország vagy Szerbia. A program különlegessége, hogy diákokat köt össze világszerte, miközben minden egyes Kocka az adott közösség saját gondolatait és kreativitását tükrözi.

TÖRTÉNELMI ÜZENET ÉS VIZUÁLIS FELDOLGOZÁS

A kezdeményezés történelmi üzenetet is hordoz. A Kocka-projekt Raoul Wallenberg svéd diplomata előtt tiszteleg, aki 1944-ben több tíz ezer zsidó életét mentette meg Budapesten. A szentesi diákok által készített, jubileumi 10. Kocka egy különösen fontos dokumentumot, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának második cikkelyét értelmezi újra – olyan módon, amely közelebb hozza annak üzenetét a fiatalabb generációkhoz is.

A projekt megvalósításában kulcsszerepet játszott a HSZC Pollák Antal Technikum közössége. Kovács Attila igazgató elmondta: megtiszteltetés számukra, hogy az intézmény részt vehetett a nemzetközi programban. A Gila Olga projektvezető irányításával készült installációkban az elektronika szakos tanulók a világítás és az áramellátás kialakításán dolgoztak, míg az informatikai képzésben részt vevő diákok interaktív játékokat fejlesztettek a látogatók számára.

A kiállítás a következő tanév első félévének végéig látogatható a Szentesi Városi Könyvtárban, az alábbi videónkban pedig megnézhetitek az ünnepélyes avató legjobb pillanatait:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb