Továbbra is napirenden a rollerprobléma: újabb veszélyes helyzetről számoltak be Szegeden
Alig egy nap telt el azóta, hogy beszámoltunk arról: egyre többen szeretnék rollermentessé tenni Szeged legforgalmasabb sétálóövezeteit. A téma azonban úgy látszik, továbbra sem került le a szegediek napirendjéről, a közösségi médiában ugyanis ismét belefutottunk egy olyan bejegyzésbe, amely az elektromos rollerek felelőtlen használatára hívja fel a figyelmet.
Ahogy arról beszámoltunk: a rollermentességről szóló kezdeményezést támogatók szerint az elmúlt időszakban megszaporodtak a veszélyes helyzetek a belvárosban, és sok gyalogos úgy érzi, egyre nehezebb biztonságosan közlekedni a város frekventált részein. Sokan azonban nem a tiltás, hanem a világos és betartható szabályozás mellett törtek lándzsát, mások pedig arra is felhívták a figyelmet, hogy nem kizárólag a rolleresek okoznak bonyodalmakat a közterületeken.
NEM ÚJ KELETŰ A PROBLÉMA
Érvek és ellenérvek ide vagy oda, az elektromos rollerrel történő közlekedés fokozottan balesetveszélyes – a statisztikák legalábbis nem engedik, hogy másra következtessünk: 2025 novemberében megjelent cikkünkben éppen arról írtunk, hogy az elektromos rollerekkel összefüggő balesetek száma rohamosan növekvő tendenciát mutatott. A kimutatások súlyosságát növelte, hogy akkor még csupán bő másfél éve szerepeltek elektromos rollerek a KSH baleseti statisztikáiban, a hozzájuk köthető balesetek száma olykor mégis túlszárnyalta a motorkerékpárosokat, illetve a teherszállító járműveket is.
ÚJABB PANASZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
A tegnapi napon, a már taglalt kiírás mellett megjelent egy másik nagy visszhangot kiváltó bejegyzés a Szegeden láttam és hallottam Facebook-csoportban. A poszt szerzője egy olyan közlekedési szituációról számolt be, amely állítása szerint kis híján balesettel végződött a Szentháromság utcában.
A bejegyzés szerint egy elektromos rollerrel közlekedő fiatal nagy sebességgel, a járdán haladt, a posztoló pedig csak az utolsó pillanatban észlelte őt, amikor a kerékpárját tolta ki az útra. A szerző azt is kifogásolta, hogy a rolleres nem viselt sisakot, ráadásul fülhallgatóval a fülében közlekedett a forgalomban.
A hozzászólások között többen is arról írtak, hogy rendszeresen találkoznak hasonló helyzetekkel a város különböző pontjain, mások ugyanakkor hangsúlyozták: a problémát nem maga a közlekedési eszköz, hanem a felelőtlen használat jelenti.
SZABÁLYOZÁS VAGY TILTÁS?
A szegedi közbeszédben egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy szükség van-e szigorúbb szabályozásra a rolleres közlekedés területén. Érthető, hogy a téma miért foglalkoztatja az embereket, hiszen minden egyes újabb veszélyes helyzet vagy majdnem bekövetkezett baleset felhívja a figyelmet a problémára.



