Majdnem Szegedre igazolt, az utolsó pillanatban mondhatott nemet a szerződésre Ádám Martin
Komoly lehetőség előtt állt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, hiszen a szegedi születésű válogatott csatár, Ádám Martin is felmerült lehetséges igazolásként – a megállapodás azonban az utolsó pillanatban meghiúsult! A Csakfoci információi szerint a támadó a több játéklehetőség reményében nyitott lett volna a klubváltásra, és a tárgyalások egészen odáig jutottak, hogy Ádám Martin személyesen is Szegeden járt, azonban a szerződés feltételei nem tetszettek neki.
A hírek szerint a játékos a paksi fizetéséhez képest jelentősen alacsonyabb bérért is aláírt volna, azonban a szerződéstervezetbe olyan feltételek kerültek, amelyek már nem fértek bele a játékos elképzeléseibe. A Csakfoci értesülései alapján szerepelt benne például az, hogy sérülés esetén a klubnak lehetősége van a fizetés csökkentésére, illetve bizonyos fizikai mutatók – például testsúlyösszetétel – elmaradása esetén is módosulhat a bér. Ezeket a feltételeket Ádám Martin nem fogadta el, így a felek végül nem jutottak megállapodásra.



