SportSzegedi Arcok

Tökéletes szegedi mérleg az Eb-n: mindhárom versenyző döntős lett (videóval)

Kiváló eredmények születtek a Szegeden zajló korosztályos kajak-kenu Európa-bajnokságon. A pénteki versenynapon három szegedi érdekeltségű versenyző is biztosította helyét az Európa-bajnoki döntőkben: Molnár Lukács Ivó délelőtt 1000 méteren, míg Molnár Ádám és Szabó Levente délután 200 méteren vívta ki a finálés szereplés jogát a Maty-éren.

A Szegedi Vízisport Egyesület beszámolója szerint a péntek délutáni program is eredményesen alakult a hazai versenyzők számára. Molnár Lukács Ivó délelőtti döntőbe jutása után a 200 méteres előfutamokban rajthoz álló Molnár Ádám és Szabó Levente is sikerrel vette az akadályt, így mindketten kivívták helyüket a számok döntőiben.

MOLNÁR ÁDÁM SZOROS HAJRÁBAN NYERT

A Szegedi Vízisport Egyesület közleménye szerint Molnár Ádám az ifjúsági C–1 200 méteres előfutamban kiváló versenyzéssel szerezte meg az első helyet. A szegedi kenus a hajrában bizonyult a legerősebbnek, így futamgyőztesként biztosította helyét az Európa-bajnoki döntőben.

SZABÓ LEVENTE NAGY CSATÁBAN JUTOTT A DÖNTŐBE

Szintén remek teljesítményt nyújtott Szabó Levente, aki a K–1 férfi U23 200 méteres előfutamában diadalmaskodott. Az MVM Szegedi VE kajakosa új egyéni csúcsot evezve lett előfutam-győztes. A szegedi versenyző többek között a felnőtt Európa-bajnok szerb Strahinja Dragosavljevicset is megelőzte, ezzel megszerezve az első helyet és a döntőbe jutást.

MOLNÁR LUKÁCS IVÓ MÁSODIK HELYEZETT

A Szegedi Vízisport Egyesület beszámolója szerint Molnár Lukács Ivó az ifjúsági C–1 1000 méteres középfutamban a második helyen végzett, ezzel biztosította helyét a szám szombati Európa-bajnoki döntőjében. A szegedi kenus így már délelőtt gondoskodott arról, hogy a hazai versenyzők közül újabb sportoló legyen érdekelt a hétvégi finálékban.

A pénteki eredményeknek köszönhetően három szegedi érdekeltségű versenyző is ott lesz a korosztályos Európa-bajnokság döntőiben. Molnár Lukács Ivó, Molnár Ádám és Szabó Levente is sikerrel vette az akadályokat, így a Szegedi Vízisport Egyesület versenyzői közül minden induló kivívta helyét a finálékban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb