Nemzetközi mezőnyben lett bronzérmes a szegedi diák, remekül teljesített a Matematikai Diákolimpián
Újabb szegedi tehetség ért el kiemelkedő nemzetközi sikert: Vígh Zalán, a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium 12. osztályos tanulója bronzérmet szerzett a Sanghajban megrendezett Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. A rangos megmérettetésen a világ legjobbjai indultak: 117 ország 666 versenyzője mérte össze matematikai tudását. A szegedi diák kiváló teljesítményt nyújtott, és bronzéremmel térhetett haza.
Zalánnak gratulált Botka László polgármester is, aki Facebook-bejegyzésében emlékeztetett: Zalán márciusban átvehette a Szeged ifjú tehetsége díjat az önkormányzattól. A polgármester gratulált a felkészítő tanároknak is, Mike Jánosnak és Schultz Jánosnak, valamint a teljes magyar csapatnak is, akik az olimpiáról összesen egy arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel térhettek haza.



