Smart Szeged

Újabb csavar a Széchenyi téren: ismét változik a forgalmi rend a belvárosban

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi tér felújítása: augusztus 12-től, azaz szerda hajnalban megváltozik a forgalmi rend a tér déli oldalán. A személyautók továbbra sem hajthatnak be, a tömegközlekedési járművek azonban új útvonalon közlekednek majd. A változás várhatóan augusztus 31-ig marad érvényben. A részletekről Csanádi Zoltán a Szeged Pólus Nkft. ügyvezető igazgatója számolt be.

SZERDA HAJNALTÓL MÁR AZ ÚJ ÚTVONALON JÁRNAK A JÁRATOK

Csanádi Zoltán, a Szeged Pólus ügyvezető igazgatója elmondta: a Széchenyi tér felújítása az utolsó fázisába érkezett, ezért szükségessé vált a forgalmi rend ideiglenes módosítása. A személygépjárművek számára nincs változás: a Széchenyi térre továbbra sem lehet behajtani, a Belvárosi híd felől sem. A tömegközlekedési járművek viszont augusztus 12-én, üzemkezdettől már nem a Károlyi utcán keresztül közlekednek. Az érintett járatok a Nagy Jenő utcán keresztül hajtanak ki a Tisza Lajos körútra, majd a Mikszáth Kálmán utcán fordulnak be, és a Centrum megállónál állnak meg. Fontos, hogy egy megálló sem marad ki, ugyanakkor a változás miatt trolipótló autóbuszok is közlekednek majd az érintett viszonylatok szinte teljes szakaszán. A kivitelező a forgalomterelést szerda hajnalban alakítja ki, így az új rend már az üzemkezdettől életbe lép.

A FEKETE SAS UTCA IS ZSÁKUTCÁVÁ VÁLIK

További változás, hogy a Károlyi utcában a Feketesas utcai csomópontot is felbontják. Emiatt a Feketesas utca a Kiss Ernő utcától a Károlyi utcáig zsákutcává válik. Lezárják a Sóhajok hídja alatti utcát. Ez azt is jelenti, hogy ezen a szakaszon behajtani és parkolni sem lehet majd. Az autósoknak érdemes már előre számolniuk a korlátozással. A mostani ideiglenes forgalmi rend várhatóan augusztus 31-ig marad érvényben. Szeptember 1-jétől a tervek szerint visszaáll a megszokott közlekedési rend a Széchenyi téren, mind a tömegközlekedés, mind a személygépjárművek számára.

75 CENTIMÉTER MÉLYEN BONTJÁK FEL AZ UTAT

A Széchenyi tér déli oldalán, a Kárász utca felőli részen már felbontották a két belső forgalmi sávot. A munkálatok során mintegy 75 centiméter mélységig bontják ki az út pályaszerkezetét, majd teljesen új alapot építenek. Csanádi Zoltán szerint ezen a részen már jelentős közműmunkákra nem kell számítani, így elsősorban útépítési munkák zajlanak. Az új útpályára ezt követően három réteg aszfalt kerül, a végső kopóréteg pedig várhatóan augusztus utolsó hetében, az augusztus 20-i ünnepséget követően készül el.

A POLGÁRMESTERI HIVATAL ELŐTT IS ÚJRAASZFALTOZNAK

A munkálatok a Polgármesteri Hivatal előtti útszakaszt is érintik. Itt nem lesz szükség az útalap teljes cseréjére, viszont a járda, illetve a felső kopóréteg megújul. A tavalyi munkálatok során már elkészült egy körülbelül 200–250 négyzetméteres szakasz, a fennmaradó területet azonban felmarják és újraaszfaltozzák. Emiatt augusztus utolsó hetében ezen a részen is parkolási korlátozásra számítani kell. A Polgármesteri Hivatal ugyanakkor gyalogosan továbbra is megközelíthető lesz.

Vigyázzatok magatokra, Szeged365 Family!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb