Kikapcs

Három nap hagyomány, néptánc és zene – koncerttel, sütisütő versennyel és menettánccal ünnepelnek idén a Tápai búcsún Szegeden

Október első hétvégéjén startol a több évszázados hagyományra visszatekintő Tápai búcsú. Az október 2. és 4. között megrendezett programsorozatban kiállítás, sütisütő verseny, menettánc, néptáncegyüttesek közel 150 táncosa, tűzzsonglőr show, emlékérem-átadás és élő koncert is várja a közönséget. A búcsú miatt szombat reggeltől vasárnap reggelig forgalmi rend változásokra kell számítani a Rév utcában, és a programok részét képezi egy felvonulás is, ami miatt október 3-án, szombaton délután egy órára teljes útzár lesz Szeged egyes utcáiban.

„A rendezvény ideje alatti teljes útzár időpontja: 2026. 10. 03. (szombat) 14:50-15:30 óra. Érintett útszakasz: Szeged, Budai Nagy Antal 20-22.- Rév utcáig. A teljes útzár bevezetése, a forgalom irányítása rendőri és polgárőri biztosítás mellett történik. Terelőútvonal: Körös sor – Esze Tamás utca – Budai Nagy Antal utca” – tudtuk meg a szervezőktől. Ezen felül szombaton reggel 6-tól legkésőbb vasárnap reggel 7 óráig forgalmi rend változásokra kell számítani a Rév utca több kereszteződésében is.

A BÚCSÚ HÁROM NAPJÁN VÁLTOZATOS PROGRAMOK VÁRJÁK A LÁTOGATÓKAT

A búcsúnak a Heller Ödön Művelődési Ház, a Tápai Búcsú tér, valamint a Tápai Szent Mihály-templom ad otthont, és már a részletes programokat is közzétették, mutatjuk:

2026. október 02. péntek – Heller Ödön Művelődési Ház

  • 15:00-16:30 Sütisütő verseny – sütemények leadása
  • 17.50: Süti sütőverseny eredményhirdetés
  • 18:00 Kiállítás megnyitó: Tápé – Képekben őrzött múlt
  • 18:40 Vendéglátás a beérkezett süteményekből

2026. október 03. szombat – Búcsú tér

  • 14:50 Menettánc felvonulás a Heller Ödön Művelődési Háztól
  • 16:20 Néptánccsoportok fellépése a színpadon élő népzenei kísérettel
  • 18:15 Össztánc a fellépő együttesekkel színpad előtt élő népzenei kísérettel
  • 18:30 Fire Fantasy Tűzzsonglőr show
  • 19:00 Tápéért emlékérem átadása
  • 19:05 Korál Tribute Band élőkoncertje
  • 15:00 és 19:00 között a Városnéző Kisvonat menetrend szerint közlekedik a művelődési ház és a Búcsú tér között

2026. október 04. vasárnap – Tápai Szent Mihály templom

  • 10:00 Ünnepi szentmise és körmenet

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb