Fényesnek látszik a foci jövője Szegeden, újabb veretlen fordulót hoztak össze a Grosics fiataljai
Újabb remek hétvégét tudhat maga mögött a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U10-es csapata: a fiatalok Budapesten, a Ferencváros által rendezett bajnoki fordulóban léptek pályára, és ezúttal sem találtak legyőzőre. A három mérkőzésen két győzelem és egy döntetlen lett a mérleg, ráadásul összesen 16 gólt szereztek a szegedi fiatalok!
A forduló rögtön egy rangadóval indult, hiszen a szegediek a Ferencváros ellen játszottak, és 2–2-es döntetlennel zártak. Ezt követően a BVSC-Zugló ellen 9–1-re, a Főnix Gold FC ellen pedig 5–2-re nyertek – tették közzé a remek hírt a weboldalukon.
“Hasznos és fejlesztő tornán vettünk részt, ahol jó erőt képviselő csapatok ellen tudtunk gyakorolni és játszani. Öröm számomra, hogy tudatosan megjelentek azok a technikai és taktikai elemek, amelyeket edzéseken gyakoroltunk. Emellé a gyerekek részéről megfelelő hozzáállás és motiváció társult, így a befektetett munka eredménnyel is párosult. Dolgozunk és fejlődünk tovább! Büszke vagyok a gyerekekre!” – fogalmazott Giba Ádám vezetőedző.



