Budapest- Belgrád vasútvonal: videón, ahogy 160 km/h-val száguld egy személyvonat!
Száguldó vonatot örökítettek meg Szabadszállásnál, a felvétel készítője szerint 160 kilométeres óránkénti sebességnél. A Budapest-Belgrád vasútvonal tesztje látszólag már a kisebb hibák kijavítsa közben is elkezdődött, ám ez nem még a hivatalos terheléses teszt.
Látványos felvétel készült egy Szabadszállásnál 160 kilométeres óránkénti sebességgel haladó vonatról a Budapest-Belgrád vasútvonalon. A szerelvény közlekedése azonban még nem az októberre tervezett teljes terheléses teszt része, hanem a pálya jelenlegi műszaki ellenőrzéseihez kapcsolódik – írja a Világgazdaság. A felvétel készítője szerint szeptember 16-án, 17 óra 37 perckor rögzítette a szerelvény áthaladását, vagyis már javában zajlik a Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszának tesztelése.
OKTÓBERBEN JÖN A TERHELÉSES TESZT
Mint arról korábban beszámoltunk: Október 3-án és 4-én teljes terhelés mellett tesztelik a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát – közölte Vitézy Dávid. A próbák során utasok nélkül közlekedő szerelvényekkel szimulálják a tervezett menetrend legforgalmasabb időszakát, a vonatok pedig elérhetik az óránkénti 160 kilométeres sebességet. További információk:



