Sport

Másodikként ért célba, mégsem kapott érmet a szegedi Fábián Bettina, a sapkája miatt zárták ki

Elképesztő körülmények között ért véget a nyíltvízi úszás Európa-kupa-sorozata a horvátországi Ražanacban: a dobogós helyen célba érő szegedi Fábián Bettinát és Betlehem Dávidot is kizárták a versenyből, a sapkájuk miatt. A magyar úszók így hiába értek célba a második, illetve harmadik helyen, érmet és pénzdíjat sem kaptak.

A SZEGEDI FÁBIÁN BETTINÁT A SAPKÁJA MIATT ZÁRTÁK KI

A Magyar Úszó Szövetség beszámolója szerint a két magyar versenyző kísérő nélkül érkezett a helyszínre. A becsekkolásnál Betlehem Dávid egy, a bírók által átadott fehér sapkát kapott, amelyen az Európai Úszószövetség szponzorának felirata szerepelt. A sportoló kézzel írta rá a “HUN” feliratot. Fábián Bettina piros, “HUN” feliratú sapkáját szintén átengedték az első ellenőrzésnél. A rajtnál később a német technikai delegátus szólt Betlehemnek, hogy fordítsa meg a sapkáját, ám ezt a magyar úszó a beszámoló szerint nem hallotta. A szabály szerint ugyanis a szponzorfeliratnak a sapka bal, míg a HUN feliratnak a jobb oldalán kellett volna szerepelnie.

PIROS ZÁSZLÓT MUTATTAK BETLEHEMNEK, FÁBIÁN BETTINÁNAK VISZONT NEM

Betlehem Dávid a második körben már piros zászlót kapott, miközben az élen haladt. A Magyar Úszó Szövetség szerint azonban piros lap esetén a kizárt versenyzőt ki kellene venni a vízből, ez pedig nem történt meg. Fábián Bettinának ráadásul a verseny közben piros zászlót sem mutattak, a kizárás csak a verseny végén jelent meg a neve mellett. A 10 kilométeres távot végül Betlehem Dávid a harmadik, Fábián Bettina pedig a második helyen teljesítette, ám célba érkezésük után közölték velük, hogy kizárták őket.

A MAGYAROK ÓVÁST ADTAK BE

A szövetség szerint az Európa-kupa írott szabályzatában mindössze az szerepel, hogy a versenyzők sapkájának meg kell felelnie a World Aquatics, vagyis a nemzetközi úszószövetség standardjainak. A kizárás hivatalos indoklása ugyanakkor a technikai értekezleten szóban elhangzott tájékoztatásra hivatkozott. A két magyar úszó óvást nyújtott be az ügyben.

BETTINA A KÖZÖSSÉGI OLDALÁN REAGÁLT A TÖRTÉNTEKRE

A szegedi úszó az Instagram-oldalán reagált a történtekre. Mint írta, a regisztráció során személyesen mutatta meg a sapkáját a bíróknak, akik ellenőrizték azt, majd engedélyezték az indulását. Bettina szerint semmilyen jelzést nem kapott arról, hogy a sapkája nem megfelelő, és ha szóltak volna neki, természetesen lecserélte volna. Azt is kiemelte, hogy a verseny közben nem tudott arról, hogy kizárást érintő jelzést kapott volna, így leúszta a teljes, 10 kilométeres távot. Bejegyzését azzal zárta, hogy „A sportolók igazságosságot érdemelnek”, és élesen bírálta az európai szövetséget a történtek miatt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb