Megvannak az idei JATE-díjazottak! Karikó Katalin jelentette be, kik kapják a rangos szegedi elismerést
Újabb kiváló tudósokat és kutatókat ismernek el Szegeden! Hétfőn bejelentették, kik vehetik át idén a JATE-díjakat, amelyeket Karikó Katalin Nobel-díjas kutató kezdeményezésére alapítottak. A rangos elismerést ezúttal Iványi Tamás Gergő biofizikus doktoranduszhallgató, Röst Gergely matematikus és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke kapja. A díjazottak nevét maga Karikó Katalin jelentette be, aki online kapcsolaton keresztül csatlakozott a hétfői sajtótájékoztatóhoz.
TÖBB MINT 150 JELÖLÉS ÉRKEZETT AZ IDEI DÍJAKRA
A hétfői sajtótájékoztatón Karikó Katalin elmondta, hogy idén több mint 150 jelölés érkezett az elismerésekre, ráadásul külföldi oktatókat és hallgatókat is ajánlottak a díjra – írta meg az MTI. A Nobel-díjas kutató hangsúlyozta, hogy számára különösen értékesek a jelölésekhez csatolt méltatások, hiszen ezekből az egyetemen folyó tudományos munka mellett a közösség ereje is kirajzolódik. Hozzátette, a Nobel-díjjal járó pénzjutalom várhatóan még hosszú éveken keresztül biztosíthatja a JATE-díjak odaítélését. A díjat három kategóriában adják át: a jelenlegi hallgatók, az oktatók és kutatók, valamint az egykori JATE-s hallgatók és oktatók közül választják ki a kitüntetetteket.
FIATAL SZEGEDI KUTATÓ KAPJA A HALLGATÓI ELISMERÉST
Hallgatói kategóriában Iványi Tamás Gergő, az SZTE biofizikus doktoranduszhallgatója érdemelte ki a JATE-díjat. A fiatal kutató a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetében dolgozik, ahol fénnyel irányítható mikroszkopikus eszközök fejlesztésével foglalkozik. Doktori kutatásában optikai csipesz segítségével vizsgálja az egyedi sejtek felszínét. Munkájának jelentőségét jól mutatja, hogy első szerzős tanulmányai olyan rangos nemzetközi tudományos folyóiratokban jelentek meg, mint az Advanced Materials és a Nature Communications. Kutatómunkája mellett tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkozik.
A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY IDEJÉN IS SOKAN MEGISMERHETTÉK A NEVÉT
Az oktatói és kutatói kategória idei díjazottja Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár lett, akinek neve a koronavírus-járvány idején sokak számára ismerőssé válhatott. A szegedi kutató a matematikai modellezés nemzetközileg elismert szakértője, aki az Európai Kutatási Tanács támogatásával matematikai járványtani kutatócsoportot hozott létre Szegeden. A pandémia alatt készített előrejelzéseivel széles körben ismertté vált, az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium szakmai vezetőjeként pedig a hazai járványvédekezést is segítette. Tudományos munkásságát eddig 143 publikáció fémjelzi.
VILÁGHÍRŰ MATEMATIKUST IS DÍJAZNAK
Az alumnus kategóriában idén Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke részesül az elismerésben. A világszerte ismert tudós 1975 és 1982 között a József Attila Tudományegyetem Geometria Tanszékét vezette, így munkássága szorosan kapcsolódik Szeged tudományos múltjához. A matematika és a számítástudomány számos területén ért el meghatározó eredményeket, nevéhez fűződik többek között a Lenstra–Lenstra–Lovász-algoritmus kidolgozása. Kiemelkedő munkáját számos nemzetközi kitüntetéssel, köztük a Wolf-díjjal és az Abel-díjjal ismerték el.
NOVEMBERBEN ADJÁK ÁT A RANGOS ELISMERÉSEKET
A JATE-díjakat 2025-ben adták át először, akkor Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Ilia Mihály irodalomtörténész vehette át az elismerést. A hétfői sajtótájékoztatón Szabó Gábor akadémikus, a JATE-díj Testület tagja kiemelte, hogy az első díjazottak személye már tavaly kijelölte az elismerés jövőbeli irányát. Gácser Attila, az SZTE Biológiai Intézetének vezetője pedig hangsúlyozta, hogy a díj az alma materhez tartozás büszkeségét is kifejezi, miközben hozzájárul az egyetem nemzetközi ismertségének erősítéséhez. A második JATE-díjátadó gálát november 14-én rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen, ahol ünnepélyes keretek között ismerik el a három kitüntetett munkásságát.



