Bartok Zsófia
-
Kikapcs
Szalmalabirintus és kölyökkuckó, közös adventi gyertyagyújtás és új szelfi pontok – már körvonalazódik a Szegedi Karácsonyi Hetek programja
A hónap elején kiderült, hogy a hagyományoknak megfelelően az első adventi vasárnap előtt, december 1-jén indul a Szegedi Karácsonyi Hetek,…
-
Mindenmás
A lakása felrobbantásával fenyegetőzött egy nő, kivonult a TEK
Vasárnap délután fél hat körül érkezett bejelentés arról a rendőrségre, hogy Pécsett, a József Attila út egyik lakóházában egy nő…
-
Mindenmás
Napi pakk: 24 fok, csapadék, Múzeumok Őszi Éjszakája és nyitó Városi Műjégpálya
Bekopogtatott a szombat Szegedre, hozott magával némi csapadékot és szelet a városunkba. Szerencsére azért programokat is pakolt a táskájába, hiszen:…
-
Mindenmás
Szombaton akár az ég is megdörrenhet – szeles, csapadékos, de meleg időjárásunk lesz Szegeden
Szombaton kifejezetten enyhe lesz a reggel, az Alföldön nagy területen maradhat 20 fok körül a legalacsonyabb hőmérséklet. A nap folyamán a…
-
Közélet
Magyar katonák is szolgálnak a libanoni-izraeli határon, a HM tartja velük a kapcsolatot
Jelenleg is vannak magyar honvédek az izraeli-libanoni határ közelében – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A katonák az ENSZ Libanoni Békefenntartó…
-
Szegedi Arcok
Elhunyt az SZTE Fül-, Orr-, Gégészeti- és Fej-nyaksebészeti Klinika nyugalmazott docense, aki nyugdíjba vonulását követően még közel tíz évig operált és gondozta a betegeit
“Újra elment egy Ember, egy Mentor, egy Orvos, egy Kolléga, egy Feleség, egy Anya, egy Nagymama. Kadocsa Edit” – így…
-
Mindenmás
Balesetes péntek: teherautó karambolozott a Dorozsmai úton
Pénteken délután 2 óra előtt egy teherautó és egy autó koccant a Dorozsmai úton. Vivien olvasónk azt írta, hogy a…
-
Mindenmás
Baleset történt az M5-ösön Szatymaznál, és a sztrádára dőlt egy fa is Balástya és Szeged között
Pénteken délután fél 2 körül két autó ütközött az M5-ös autópályán, a 156. kilométerszelvénynél, a Szeged felé vezető oldalon, Szatymaznál…







