Bartok Zsófia
-
Szegedi Arcok
Elképesztő: már közel 50 ezer voksnál jár a Legszegedibb Szegediek közönségszavazása! Mutatjuk, hogyan állnak jelenleg a jelöltek
Rettenetesen büszkék vagyunk, hiszen már közel 50 ezer voksnál jár a Boutique Optique és a Prágai Látszerészet bemutatja: Legszegedibb Szegediek 2025-ös évadának közönségszavazása! Hétfőn…
-
Közélet
Kibővül az SZTE és a kormányhivatal közös gyakornoki programja: februárban 25 helyet hirdetnek meg, a gyakornokoknak pedig 182 ezer forint jár majd
Kibővül a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal által indított, a hallgatók gyakorlatszerzését segítő Klauzál Program – jelentette…
-
Kikapcs
Nem sokáig volt egyedül Rudolf a Dugonics téren: megérkezett mellé a gyerekek kedvence, a Mikulás
Nem sokáig volt egyedül a szarvas a Dugonics téren, ugyanis ma délelőtt a Szegedi Városkép és Piac Kft. munkatársai szépen…
-
Mindenmás
Elindult a kormoránok riasztása és gyérítése Csongrád-Csanád vármegyében
“Megkezdtük a kormoránok riasztását Csongrád-Csanád vármegyében” – jelentette be a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége még kedden. Kiemelték, hogy a…
-
Mindenmás
Kivonul Magyarországról az egyik legismertebb, Szegeden is jelen lévő üzletlánc
Eladja magyarországi és romániai leányvállalatait az egyik legismertebb sporttermékeket árusító üzletlánc, a Hervis, akik Szegeden is üzemeltetnek üzletet. A hírek…
-
Közélet
Megvan, mennyi lehet a minimálbér és a garantált bérminimum 2026-ban, ma tárgyalnak róla
2026-ban a minimálbér 10–11 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 7–8 százalékkal nőhet, így a minimálbér bruttó 320–323 ezer forint, a…
-
Mindenmás
A nap legszívmelengetőbb története: Szegedről lopott kutyával koldultak a Nyugatiban, de Pacsi több mint 2 év után végre hazajutott
“Két év és 3 hónap. Ennyi idő után sikerült hazajuttatnunk egy ellopott kutyát” – így kezdett bele a nem mindennapi…
-
Mindenmás
Kivéded, vagy véged van: egy centin múlt az ütközés az 5-ös főúton, Szegednél, akár végzetes is lehetett volna (videóval)
Elképesztő felvételt kapott a Budapesti Autósok: csak egy hajszálon múlt, hogy nem történt súlyos baleset az 5-ös főúton, Szegednél. Egy…







