Bartok Zsófia
-
Mindenmás
Szolgálaton kívül is példát mutattak, a házaspár egy pillanatig sem habozott: felborult autóból mentett ki egy embert a szentesi alakulat törzszászlósa, és annak felesége
Szolgálaton kívül is példát mutatott egy szentesi házaspár a napokban. Mint kiderült, közlekedési baleset történt Gyula és Szabadkígyós között, a…
-
Közélet
„Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra!” – Magyarországon egyedülálló, gyerekeknek szóló programot mutattak be ma Szegeden, már több mint 30 ezer diák vett részt a KEVE-programban
„Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra!” – ezt jelenti a KEVE, vagyis az az iskolai közlekedésre nevelési program, amihez számos szegedi intézmény…
-
Mindenmás
Fából készült létradarabbal megverte, majd kirabolta az idős nőt a férfi Makón
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki megvert, majd kirabolt egy idős asszonyt Makón. Az ügyészségtől…
-
Szegedi Arcok
“Szép, működik, csak semmire nem jó” – az EgészségAblak applikáción keresztül kért időpontot olvasónk, de jó nagyot koppant, amikor bement a szegedi Reumatológiai Klinikára
Még hétfőn keresett fel bennünket egy olvasónk, mely szerint időpontot foglalt márciusban az EgészségAblak applikáción keresztül a szegedi Reumatológiai Klinikára.…
-
Mindenmás
Nem indult jól a nap közlekedés szempontjából: nem jártak a teljes vonalon a Szeged–Szabadka közötti vonatok, a kiépített fix terelésbe hajtott egy autó az M5-ösön
Nem indult túl jól a nap közlekedés szempontjából, ugyanis a szerb vasút tájékoztatása alapján a Szeged–Szabadka közötti vonatok várhatóan a…
-
Mindenmás
Szerdán napos, de gomolyfelhőkkel tarkított időben lesz részünk Szegeden
Szerdán napos, fátyol- és gomolyfelhőkkel tarkított időben lesz részünk Szegeden, említésre méltó csapadék nem várható. Helyenként élénk, néhol erős lökések kísérhetik…
-
Mindenmás
Villamos koccant össze egy busszal a Tisza Lajos körúton
Kedden délután fél 4 körül baleset történt a Tisza Lajos körúton, a Novotel magasságában – jelezte több Szeged365 olvasó is…
-
Közélet
Ellenőrzés nélkül hajtott be a Készenléti Rendőrséghez Szabó Bálint, volt szegedi képviselő, több rendőrt is kirúghattak
Négy rendőrt is kirúghattak amiért május 6-án Szabó Bálint gond nélkül behajthatott a Készenléti Rendőrség területére. Szabó ellen nem indítottak…







