Bartok Zsófia
-
Közélet
Tavaly vándorolt ki a legtöbb magyar 2010 óta, olyan, mintha Hódmezővásárhely teljes lakossága eltűnt volna
Tavaly 41 300 magyar ment el az országból a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb előzetes adatai szerint. Ez történelmi csúcsnak tekinthető,…
-
Mindenmás
“Jó nagy benga bringa”, avagy a hét pofátlan sofőrje is meglett Szegeden
“Jó nagy benga bringa” – ezzel a szöveggel dobott be egy fotót csütörtökön a Legszegedibb Gyógyító díjas Rokszin Richárd az…
-
Sport
Két hét múlva startol a válogató Szegeden, Nádas Bence még nem tudja, kivel indul párosban
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kajakos Nádas Bence egyelőre nem tudja, kivel indul majd párost a két hét múlva…
-
Szegedi Arcok
Példás összefogás az SZTE Mérnöki Karán: közel 200 ezer forintnyi adományt gyűjtöttek össze a szegedi gyermekklinikának
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara ismételten bizonyította társadalmi felelősségvállalását és a közösségért való tenni akarását. 2025. április 8-án tartották a…
-
Mindenmás
Zebránál koccantak össze az autók a Vásárhelyi Pál úton, alakul a torlódás
Balesetekkel teli ez a nap! Korábban halálos baleset történt Csengelénél, most pedig azt az információt kaptuk Attila olvasónktól, hogy dél…
-
Közélet
Szívből gratulálunk! Dr. Tóth Edit, a szentesi csecsemő és gyermekosztály főorvosa kapta a Dr. Bugyi István Emlékérmet
2025. április 15-én adták át a Dr. Bugyi István Emlékérmet Szentesen, a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban. Az életműdíjat az…
-
Mindenmás
Úgy megütötte barátnőjét egy féltékeny férfi Szentesen, hogy életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, most vádat emelt az ügyészség ellene
Vádat emelt a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, mert megfenyegette, és tettleg bántalmazta barátnőjét Szentesen. Mint megtudtuk, az eset…
-
Sport
Pert nyert az állammal szemben a hódmezővásárhelyi Ugrai Panna, és további hét úszó
Másodfokon igazat adott a bíróság annak a nyolc magyar úszónak – köztük a hódmezővásárhelyi Ugrai Pannának -, akik azért perelték…







