Bartok Zsófia
-
Közélet
Vásárhelyen, vagy a környéken maradhatott a saját lányát megrontó és másnak felkínáló pedofil apa, teleplakátolták a várost a férfi arcmásával illusztrált fotóval
Mint megírtuk, Vásárhelyre, egy hatgyermekes család szomszédságába és albérletébe menekült a nagyszénási férfi, aki pár éve egy egész országot felháborító…
-
Közélet
Elszállt a liszt, az olaj és a tojás ára is – hiába az árrésstop, 7 százalékos volt az élelmiszer-infláció márciusban
4,7 százalékos volt az infláció márciusban, ennyivel nőttek az árak tavaly márciushoz képest. Februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztó…
-
Mindenmás
“Aki teheti, ezeken a napokon inkább menjen szabadságra, home officeba” – lezárták a Szabadkai úti vasúti átjárót, kilométeres sorok alakultak ki a városba bevezető utakon
“Ha valaki a reggeli időben szeretne bejutni a városba Szentmihály, Kecskés irányából, legalább 1 extra órát számoljon. Gondolom hazafele ugyanez…
-
Mindenmás
Napi pakk: egy-egy zápor még előfordulhat, és a szelet sem ússzuk meg ma Szegeden, razziázik a rendőrség az utakon és folytatódik a várostakarítás
Velünk marad a felhős, borongós idő. A nap első felében még a napsütésé lesz a főszerep, majd visszatérnek a felhők…
-
Mindenmás
Nedvesebb légtömeg érkezik fölénk: kedden délelőtt napsütés, majd a délutáni órákban záporok jönnek Szegedre
Kedden újra nedvesebb légtömeg érkezik fölénk, így a napos időszakok mellett záporokra is számíthatunk Szegeden. A nap első felében napsütés, majd…
-
Sport
Adománygyűjtést szervez a Szeged-Csanád GA a Szentlőrinc elleni meccs előtt, jótékonysági árverés is indult
Április 13-án, vasárnap 17 órakor a Szentlőrinc csapatát fogadja a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Szent Gellért Fórumban. A mérkőzés fontos…
-
Mindenmás
Tíz hónapos rendőrjárőr képzés indul Szegeden, várják a jelentkezőket
Tíz hónapos rendőrjárőr képzés indul Szegeden. Mint a rendőrségtől megtudtuk, akik szeretik a kihívásokat és a nem mindennapi feladatokat, azoknak…
-
Mindenmás
Fegyvercsempészeket fogtak el a román-magyar határon, Csanádpalotánál – egyiküknél egy megtöltött pisztoly is volt
Illegálisan fegyvereket és lőszereket akartak behozni Magyarországra Romániából, a külföldi csempészeket még 2024 júniusában fogták el. A csanádpalotai határőrök először…







