Bartok Zsófia
-
Közélet
Honfoglalás, görög–római építészet, középkori egyház – ilyen kérdéseket kaptak a szegedi diákok a történelemérettségin
A hétfői magyar- és a keddi matekérettségi után ma történelemből vizsgáznak a végzős diákok. Ez a vizsga is két részből…
-
Mindenmás
Éveken keresztül, kiskorú gyermekük előtt verte élettársát egy férfi – most vádat emeltek ellene Szegeden
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, mert éveken keresztül, gyermekük jelenlétében bántalmazta élettársát – tudtuk meg szerdán…
-
Mindenmás
Kedden először haladta meg a hőmérséklet a 30 fokot az országban, az egyik Csongrád-Csanád vármegyei településen volt a legmelegebb
Kedden először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.…
-
Mindenmás
Napról napra nagyobb lesz a kátyú – ismét megjelent egy méretes lyuk a Belvárosi hídon
Februárban esett neki a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. a Belvárosi hídon található kátyúk befoltozásának, ám nagyon úgy fest, hogy a…
-
Kikapcs
Rendszerbontó nagykoncert, punk, lakodalom és dadaizmus egy színpadon – ismét Szegedre jön a Timur Lenk
Május 8-án különleges zenei élmény várja a szegedi közönséget: a legendás Timur Lenk Zenekar lép fel a Városi Rock Klub…
-
Szegedi Arcok
Akikre büszkék lehetünk: aranyesővel és dobogós helyezésekkel zárták az SZTE hallgatói az V. Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Fesztivált
Aranyesővel és dobogós helyezésekkel zárták az SZTE hallgatói az V. Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Fesztivált. A szegedi delegáció összesen 16…
-
Mindenmás
Elindult a szerenádok időszaka Szegeden! Csütörtökön a végzős orvostanhallgatók róják majd városunk utcáit, ami a közösségi közlekedésre is hatással lesz
2026. május 7-én (csütörtökön) 15:30 és 00:00 között a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának végzős hallgatói tartanak hagyományos szerenádot, ami az SZKT járatait…
-
Kikapcs
Rendhagyó színészportrékból nyílik fotókiállítás Szegeden
Szabó Luca fotográfus rendhagyó színészportréiból nyílik Grimasz címmel kiállítás szerdán a Szegedi Nemzeti Színházban. A május végéig látható kiállítás anyaga…







