balesetek
-
Mindenmás
Húsvétvasárnap sem ússzuk meg baleset nélkül, lesodródott az úttestről egy autó Baks közelében
Vasárnap délelőtt lesodródott az úttestről egy kocsi a Csongrád-Csanád vármegyei Baks közelében, a 4519-es út Ópusztaszer felé vezető szakaszán. Egy…
-
Mindenmás
Balesettel kezdődik a szombat: két autó ütközött Vásárhelyen
Szombat délelőtt érkezett a hír a szerkesztőségünkbe, hogy összeütközött két autó Hódmezővásárhelyen, a Holló utcánál. Információink szerint személyi sérülés nem…
-
Mindenmás
A Pentelei sorra riasztották a tűzoltókat Szegeden, az erkélyen keresztül jutottak be egy lakásba, sajnos későn
Sűrű napja van a tűzoltónak, ugyanis a 45-ös főúton lesodródott egy autó, egy kicsivel előtte pedig a Pentelei sorra riasztották…
-
Mindenmás
Szomorú adatokat közölt a MÁV: kétszer annyi vasúti átjárós baleset történt eddig idén, mint tavaly januárban
A MÁV hálózatán januárban eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az év első…
-
Mindenmás
Halálos baleset, súlyos sérülések, egy másik helyszínen dupla baleset miatt több kilométeres a torlódás
Egy ember meghalt, kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett, miután két autó összeütközött a 12-es út Vác és Verőce közötti szakaszán…
-
Mindenmás
Nem indul jól a szombat: összesen kilenc autó ütközött össze az M5-ösön Szeged felé
Szombat reggel, két balesetben összesen kilenc autó ütközött össze az M5-ösön Szeged felé, olvasható a BalesetInfó Facebook csoportban. Információink szerint…
-
Mindenmás
Öten megsérültek egy balesetben Szentesnél, szén-monoxid mérgezés gyanúja miatt gyerekek kerültek kórházba
Összeütközött két személyautó a 451-es főúton, Szentes térségében csütörtökön reggel. A baleset következtében az egyik autó az árokban a tetejére…
-
Mindenmás
Hétfőn sem tétlenkedtek a katasztrófavédelem munkatársai
Hétfőn sem tétlenkedtek a katasztrófavédelem munkatársai, egy műszaki mentéshez és egy tűzesethez riasztották a megye tűzoltóit. Hétfőn a délutáni órákban…