emberölés
-
Mindenmás
Tragédia a szomszéd vármegyében: féltékenységből úgy megverte élettársát a férfi, hogy a nő belehalt sérüléseibe (videóval)
Megrázó eset történt a szomszéd vármegyében, Szolnokon. Egy férfi féltékenységből annyira megverte élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe. Mint megtudtuk,…
-
Mindenmás
Bárhol lehet: hajtóvadászatot indított a magyar és a román rendőrség egy férfi ellen, aki megölte élettársát, majd rágyújtotta a házat
Emberölés miatt indított hajtóvadászatot a magyar és a román rendőrség egy férfi után, aki a romániai Mezőméhésen meggyilkolta élettársát, majd…
-
Mindenmás
Megölte testvérét egy férfi Szegeden tegnap este, majd utána magával is végzett (frissítve) (18+)
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. A nyomozók vizsgálják az eset körülményeit.…
-
Mindenmás
A szegedi ügyészség 15 év fegyházbüntetést kért ma arra a férfira, aki álmukban megpróbálta megölni volt élettársa rokonait, köztük egy gyereket is
A Szegedi Törvényszéken szerdán előkészítő ülésen tárgyalták annak a férfinak az ügyét, aki álmukban megpróbálta megölni korábbi élettársa rokonait, köztük egy…
-
Mindenmás
Emberölés miatt körözött iráni férfit fogtak el Röszkén
A magyar rendőrök a német hatóságok által emberölés miatt körözött iráni állampolgárt fogtak el a röszkei autópálya-határátkelőhelyen – tájékoztatta a…
-
Mindenmás
Letartóztatták a férfit, aki múlt pénteken megölte a feleségét Szegeden
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges végzésével – a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva egy hónapra elrendelte…
-
Mindenmás
Emberölés történt Szegeden, egy panzióban gyilkoltak
Eddig tisztázatlan körülmények közt életét vesztette egy nő egy szegedi panzióban. A rendőrök a férjét elfogták és előállították – írja…
-
Mindenmás
Best of police: megölte egy férfi feleségét Dorozsmán, kábítószer miatt hunyt el az 5 hónapos baba
Várandós feleségét ölte meg több késszúrással egy 38 éves férfi Kiskundorozsmán. Kismamaként sem tudott leállni a szerfogyasztással a fiatal anyuka,…







