Sport

Mi lesz a szegedi kajak-kenu világbajnoksággal? Birkás Balázs, Kárász Anna is megszólalt

A Magyar Kajak-Kenu szövetség arra vár, hogy az ICF, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség újratervezze a versenynaptárát, ehhez igazítja a hazai menetrendet. Ebben a helyzetben sok a kérdés a nyárra tervezett szegedi világbajnoksággal kapcsolatban is, hiszen az, eredetileg a nem olimpiai számok vb-je lenne, így azonban akár olimpiai számok is bekerülhetnek, de erről még korai beszélni.

Az eddigi információk alapján szerencsére minden szegedi versenyző egészséges. Birkás Balázs, Kuli István és Nádas Bence most még Dunavarsányban készül, Kárász Anna Szegeden várja a fejleményeket és továbbra is edzésben marad.

Megszólaltak az NKM-Szeged VSE sportolói az olimpia halasztása kapcsán.

BIRKÁS BALÁZS: Nem lepődtem meg a döntésen, Csonka Gáborral már januárban arról beszélgettünk, ha nem javul az egészségügyi helyzet a világban, akkor biztosan nem rendeznek olimpiát a nyáron! Az elmúlt napokban felgyorsultak az események, több ország is nyomás alá helyezte a NOB-t, így várható volt, hogy halasztanak. Dunavarsányban vagyunk, ma délelőtt is eveztünk volna, de sajnos havazott. Egyelőre folytatjuk az edzéseket, de nagyon sok a kérdőjel. Nincs könnyű helyzetben az edzőnk, Hüvös Viktor sem, hiszen ki kell találnia, hogyan menjünk tovább. Ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy megmaradjon a belső motivációnk és türelmesek legyünk! A Kicsi Team évről évre előrelépett, fokozatosan építkeztünk, most is ezt kell tennünk, hiszen nekünk a kajakozás az életünk!

Anna is edzésben marad.

KÁRÁSZ ANNA: Igazából ma reggel, az ébredés után kezdett el tudatosulni bennem, hogy ez mit is jelent. Az elmúlt hónapokban minden napom azzal telt, hogy készültem az olimpiára! Délelőtt ergoztam egyet, jól esett, kieveztem magamból a feszültséget. Az eddigi bizonytalanságot felváltotta egy másik, hiszen nem tudjuk, hogyan folytatódik a szezon. Addig, amíg az egészségügyi helyzet nem javul világszerte, addig nehéz az idei versenyekről beszélni, nagyon sok még a megválaszolatlan kérdés. Most sok mindent újra kell gondolni, de nekem van tervem mind a két opcióra! Egy biztos, nem fogom eldobni a lapátot, megyünk tovább és bízunk abban, hogy minél hamarabb rendeződik a helyzet! Igyekszem kihasználni az élet adta lehetőségeket, és próbálom megtalálni a pozitív dolgokat.
Annak például örülök, hogy az olimpiát csak egy évvel halasztották el. Ha 2022-re tolják vagy ha törlik, az sokkal rosszabb lett volna!



VARGA KATALIN: A NOB ebben a helyzetben jól döntött, hiszen az egészség és az emberélet a legfontosabb. Figyelemmel követtem a Japánban és a világban zajló eseményeket, várható volt, hogy ez bekövetkezik. Minden rossz azért van, hogy jó legyen, e szerint élek. Próbálok én is pozitívan élni, igyekszem úgy felfogni, hogy kaptam még egy évet a felkészülésre, hiszen van még lemaradásom. A hajóval is sok feladatunk van, edzőmmel, Csamangó Attilával próbáljuk tökéletesíteni, így legalább nem kell versenyt futnunk az idővel. Ami a jövőt illeti, sok a kérdőjel, mi is arra várunk, hogy megtudjuk merre tovább. Jól lenne visszatérni a béke szigetére, a Maty-érre, most kezdődnének az evezős edzések, de így lehet, hogy visszatérünk az alapozó munkához.



Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb