Szegedi Arcok

Szegediek a világ körül: “Osloban, mintha minden nap vasárnap lenne” – karantén egy szegedi edző szemével

A héten beszámoltunk az olasz járvány-helyzetről, amiben a Hello.Itt Firenze blog szegedi írója, Kiss Eszter volt segítségünkre. Érdekes a helyzet családjukban, hiszen hárman vannak testvérek, jelenleg pedig három különböző országban töltik a karantént. Eszter legkisebbik húga mesél a norvég helyzetről..

Kiss Anna és vőlegénye Szegeden végeztek testnevelő edzőként. Anna úszásoktatással foglalkozott. 2017-ben viszont úgy döntöttek Norvégiában élnek és dolgoznak tovább, a könnyebb megélhetés reményében. Oslotól pár kilométerre egy kis faluba költöztek.

A koronavírus miatt kitört járvány azonban befolyásolta Anna munkáját is, ugyanis babaúszás oktatóként jelenleg nem tud dolgozni. Azt mondja a norvég kormány támogató, ott segít a munka nélkül maradt lakosoknak, ahol tud. Aki már legalább két éve Norvégiában dolgozik, jogosult munkanélküli segélyre. Bár akik ennél kevesebb ideje élnek kint, nem tudni milyen megoldásuk lehet a további megélhetésre.

A norvégoknál eddig körülbelül 5100 fő betegedett meg koronavírussal, a számuk pedig rohamosan növekszik, napi 200-300 lakossal.

Az iskolákat illetően, nem okoz nehézséget az online tanulás. Náluk a járvány előtt sem volt idegen az online oktatás, így ott ezen a téren sincs fennakadás. Jelenleg április 13-ig hosszabbították meg a korlátozásokat, bezárásokat, az iskolákat illetően is.

A vendéglátóegységek – mint nálunk – házhoz szállítással oldják meg a kiszolgálást. Anna azt mondja, ha valaki eddig nem tudta biztosítani ezt a szolgáltatást, az most lehúzhatta a rolót. Vőlegénye egy boltban dolgozik, ahol szintén működik az élelmiszerek rendelése.

Anna arról is mesélt a Szeged365 olvasóinak, hogy aki külföldön tartózkodott, esetleg hazalátogatott a járvány kirobbanása előtt, az két hét karantént kapott.

A norvég lakosok nyugodtan kezelik a helyzetet, nincs pánik, fegyelmezetten viselkednek a korlátozások alatt. Többen segítenek a tapasztaltabb korosztálynak bevásárolni. Néha pedig a szabadba is kimennek, hiszen a szabadtéri sport megengedett. Azzal számolnak, hogy a húsvétot és egy norvég nemzeti ünnepet, május 17-én otthon tölt mindenki. Ahogy Anna mesélte, egy barátja úgy fogalmazott , aki a norvég fővárosban él: ” Olyan most, mintha minden nap vasárnap lenne” -annyira üresek az utcák.

Ha lemaradtál Anna testvérének beszámolójáról, aki Firenzében él, itt elolvashatod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb