Kikapcs

Szeged365 Húsvét: online igehirdetés és palóc tojásfestés a szegedi református közösségeknél

A tegnapi napon arról írtunk, hogy a szegedi katolikus közösség számára nincs lehetőség arra, hogy a húsvét alkalmával közös imádságon vegyenek részt. Számos online istentisztelet megy, és ahogy Kondé Lajos atya a Szeged365.hu olvasóinak elmondta, ezekben a napokban nekik, mint lelkipásztoroknak még személyes taslálkozás hiányában is óriási feladatuk van. A szegedi református közösségek is az online teret veszik igénybe a kapcsolattartásra, az igehirdetésre, és vallásuk egyéni gyakorlására.

Arról egy korábbi cikkünkben írtunk, hogy a szegedi református közösségek is online istentiszteletre álltak át a veszélyhelyzet kihirdetésétől kezdve, és mácius 15 óta ezen formában szól a hívekhez például Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség lelkésze, Dr. Kereskényi Sándor.

A Honvéd téri református gyülekezetnek saját Youtube csatornája van, amin a húsvéti időszakban naponta közvetítik istentiszteleteiket. Így tettek nagycsütörtökön és nagypénteken is.

Azonban Szegeden nem csak a Honvéd téri közösség aktív a karantén időszaka alatt. A Kálvin téri református egyházközösség is feltölti húsvéthoz kapcsolódó istentiszteleteit, amiket youtube csatornájukon, hasonlóan a Honvéd tériekhez, március 15-e óta közvetítenek. Természetesen nem maradhat ki holnap a húsvét vasárnapi istentisztelet sem:

A gyülekezet összetartásáról leginkább az online aktív jelenlét tanúskodik.

Szegeden egyébként nagyon erős a refeormátus egyetemi közösség. A Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet egyetemi lelkésze, Czagány Gábor a Szeged365.hu-nak elmondta, hogy a veszélyhelyzet és az egyetem bezárásának bejelentése, a kollégiumokból való kiköltözés estéjén, egy szerda este még éppen istentiszteletük volt, amin 40-45-en voltak. Ez szép alkalom volt arra, hogy még személyesen elé tudjanak egymástól búcsúzni.

Azóta heti kétszer kapcsolódnak össze, facebookon keresztül egy online istentisztelet formájában, a másik alkalom pedig a zoom nevű, online videókonferenciás programon keresztül, ezt, ahogy Czagány elmondta, most indították. Ezen felül ilyenkor, húsvét hetében egy tagjuk például, aki Nógrád megyéből származik, online megmutatta, milyen is a palóc tojásfestés.

https://www.facebook.com/reformatus.szeged/videos/221196879149518/
A Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet istentisztelete

A katolikusokhoz hasonlóan próbálják tehát átvészelni ezt az időszakot a reformátusok is, amely, ahogy Czagány Gábor elmondta, mindenkinek nehéz, de új lehetőségeket is mutat a közösség összetaertozásának erősítésére.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb