Közélet

Szeged365 a világ körül: Nagy-Britannia nem lazít, kevesebb a halott Olaszországban, Spanyolországban is lassul talán a járvány

Nagy-Britanniában újabb 3 hétig életben maradnak a korábban bevezetett korlátozások, több új fertőzött, kevesebb halálos áldozat Olaszországban, sok új beteg Spanyolországban, de lassul a járvány terjedése. Jönnek a nap legfontosabb eseményei, a Szeged táblán túlról.

Nagy-Britannia egyelőre biztos nem lazít

Újabb három hétig érvényben maradnak a Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások. Ezt közölte csütörtökön a koronavírus-fertőzésből éppen lábadozó miniszterelnököt, Boris Johnsont helyettesítő brit külügyminiszter, Dominic Raab.

Raab hozzátette, hogy a kormány egészségügyi tanácsadói szerint ha most lazítanának, akkor mindent visszacsinálnának, amit eddig elértek, és veszélybe sodornák mind az állampolgárok egészségét, mind az ország gazdaságát.

Fotó: Matthew Chattle—Barcroft Media via Getty Images

Raab egyúttal kijelölte azt az öt feltételt is, amelynek teljesülnie kell ahhoz, hogy a kormány lazítson a korlátozásokon:

  • meg kell bizonyosodni róla, hogy az egészségügyi rendszer megfelelő sürgősségi és speciális ellátási kapacitással rendelkezik,
  • jelentős és tartós csökkenés kell a napi, koronavírus miatti halálozási adatokban, hogy biztonsággal állíthassák, túl vannak a járványgörbe csúcsán,
  • a tanácsadói testületnek megbízható adatok alapján kell közölnie, hogy a napi fertőzöttek száma egy kezelhető szintre került,
  • megfelelő mennyiséget kell felhalmozni a koronavírustesztekből és a védőeszközökből,
  • és el kell hárítani a járvány második, az egészségügyi rendszer összeomlásának veszélyét jelentő hullámának elindulását.

A brit egészségügyi hivatal tájékoztatása szerint csütörtökre 861-gyel nőtt a koronavírus brit áldozatainak száma, ami így már 13 729-re emelkedett. Az országban eddig 103 093 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ez 4617-es emelkedés szerdához képest – eddig összesen 327 608 tesztet végeztek el.

Több újonnan fertőzött, kevesebb elhunyt személy Olaszországban

Csütörtökön azt közölték az olasz hatóságok, hogy a megelőző 24 órában 525-en haltak meg a koronavírus okozta betegségbe. Így már összesen 22 170 ember hunyt el az országban.

Persze még mindig nem jelentős a csökkenés a halottak számában, hiszen az előző napon 578-an hunytak el. A csütörtök reggeli közlés szerint egyébként az elmúlt huszonnégy órában 3786 új esetet regisztráltak. Egy nappal korábban 2667 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2 kórokozó jelenlétét.

Fotó: Wall Street Journal

Jelenleg 106 607 fertőzöttet tartanak nyilván, akik közül 26 893 ember van kórházban. Intenzív osztályon 2936 embert ápolnak, ami 143-mal kevesebb, mint az előző napon. Otthoni karanténban viszont jóval többen 76 778-an, 2082-vel többen tartózkodnak.

Spanyolországban sok új beteg van, de a járvány terjedése lassul a hatóságok szerint

Új erőre kapott a járvány Spanyolországban: csütörtökön csaknem 5200 új esetet regisztráltak, ami egy hete a legmagasabb szám. Igaz, a hatóságok szerint a járvány terjedésének sebessége lassul, írja az Euronews.

Összesen eddig több mint 182 ezren fertőződtek meg koronavírussal a dél-európai országban, és több mint 19 ezren haltak meg az általa okozott betegségben.

Fotó: Al Jazeera

A hivatalos adatok szerint csaknem négyezren gyógyultak ki a COVID-19-ből eddig. A járvány miatt kihirdetett szükségállapot egyelőre április 25-én éjfélig van érvényben, de újbóli meghosszabbítása várható.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb