MindenmásSzegedi Arcok

Juronics Tamás: örülök, hogy a szegedieknek sokat jelent a kortárs balett

Régóta és sokat jelent a szegedieknek a kortárs balett – vallja a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Juronics Tamás, akit ezúttal a Tánc Világnapja alkalmából szólaltattunk meg. Juronics Tamás úgy véli, az elmúlt harminc évben többször is sikerült megmutatniuk a szegedieknek a színpadi tánc, azon belül is a kortárs balett jelentőségét, akiknek mindez sokat jelent. Reményei szerint a Tánc világnapján sem lesz ez másként.

A szegedi Kossuth-díjas táncművész szerint a Tánc világnapján – amely Jean-Georges Noverre születésének napja – is arra törekszenek, hogy élményt szerezzenek. Ezúttal egy olyan darabot osztanak meg online a közönségükkel, amely Antonio Vivaldi – Négy évszak című művére épül, alcíme pedig a Feminizma nevet viseli, ezt Nagy Kriszta Tereskova írta a rendezőnek, aki a Négy évszakkal párosította azt, Vivaldi művének ciklikussága miatt.

A darab egy fiatal lányt küzdelmeit mutatja be abban a világban, ahol többnyire a férfiak uralkodnak. A darab elmondása szerint egy fajta tükröt tart elénk a nő életéről és annak harcairól, amik nem kímélik őt. Mindez IDE kattintva érhető el.

A művészeti vezető amellett, hogy felhívta a közönség figyelmét a ma este közvetítésre kerülő műre, a közösségi oldalon megosztott reggeli videójában párhuzamot vont a hónapok óta uralkodó világjárvány és a Tánc világnapja között.

https://www.facebook.com/SzegediKortarsBalett/videos/170478894214979/

Ezzel kapcsolatosan a Szeged365-nek úgy nyilatkozott, ez egy formai játék volt, amiben a „le a maszkkal” gondolatának két célja volt: egyrészt, hogy felidézze Noverre fontos gondolatát, mely szerint a táncos csak úgy képes igazán megmutatni az érzéseit, ha az akkori kor szokásaival ellentétben maszk nélkül lép színpadra, másrészt így szerette volna kifejezni azt, hogy nagyon örülne már annak, ha a koronavírus-járványnak vége lenne.

Kiemelte, nagy öröm a számára, hogy a kortárs balett a kicsik és a nagyok körében is sikernek örvend Szegeden és azt reméli ez a jövőben is így lesz, ugyanis a céljuk nem más, mint, hogy a városbéliek jó része, ha azt mondjuk tánc, akkor a kortárs balettre gondoljon először.

Archív

Arra a kérdésre pedig, hogy számára mit jelent a tánc, a következő választ adta:

„Számomra a tánc a minden. Nekem ez a szakmám, az életem, ebből adódóan az én viszonyom a tánchoz teljesen más, mint egy átlag embernek a viszonya, hiszen napi nyolc órában foglalkozom vele, a táncosokkal, a mozdulatokkal, a mozdulatok igazságával és annak kifejező erejével, ezért nekem a tánc végtelenül fontos.”

Archív

Juronics Tamást korábban a koronavírus művészvilágra való hatásáról kérdeztük:

Április 29-ről, azaz a tánc világnapjának létrejöttéről bővebben ITT.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb