Sport

Pick-Szeged elnök: “Egy hazai BL-meccsen több a jegybevételünk, mint a kompenzáció.”

Ahogyan korábban megírtuk, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) döntést hozott, amely alapján azokat a klubokat szeretnék kompenzálni, amelyek elestek a jogtól, hogy a pályán jussanak be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Az összeg és a döntés kapcsán megszólalt a MOL-Pick Szeged elnöke.

Egyértelmű, hogy sportszerűtlen döntést hozott az EHF. Ezt a szervezetnél is érezhették, mert gyorsan megpróbálták enyhíteni a károkat, a jelek szerint nem sok sikerrel. A férfi BL-ben 10 klub között osztanak szét közel 90 millió forintot, így a Kékeknek körülbelül 8,8 millió jut majd. Erről Szűcs Ernő Péter, a MOL-Pick Szeged elnöke a Nemzeti Sportnak nyilatkozott röviden, de tömören. “Egy hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésünk jegybevétele jóval több, mint amennyit az EHF-től kapunk, pedig a mi csarnokunk még nem is számít nagynak. Ezzel lehet, hogy valamelyest kompenzálják a csapatokat, de a szurkolókat semmi sem kárpótolhatja” – fogalmazott az elnök.

A döntésről és a játékosok reakciójáról is írtunk a Szeged365.hu-n korábban.

Ma este a Szeged365.hu Podcast vendége lesz Bodó Richárd, a szegediek válogatott játékosa, aki többek között szintén elmondja a véleményét az EHF döntéséről és beszél arról is, hogy mekkora halat szeretne fogni Mocsai Lajos horgásztavából.

forrás: www.pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb