Sport

Dr. Dobos Barna a Szeged új vezetőedzője – hivatalos

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia kinevezte új vezetőedzőjét: dr. Dobos Barnával két évre szóló szerződést kötött a klub. Két együttessel már feljutott az élvonalba a szakember, most a kék-feketékkel is ezen az úton indul el.

Ahogyan korábban megírtuk, Joao Janeiróval közös megegyezéssel bontott szerződést az NB II-ben szereplő gárda. Most megnevezték az utódját is. A csapat a csonka szezonban újoncként, a középmezőnyben zárt.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia új vezetőedzőjepro-licences edző, de gyógyszerészként végzett a SOTE-n és közgazdász diplomája is van. Februárig az élvonalban szereplő ZTE vezetőedzője volt, amely csapattal feljutott az NB I-be, korábban a Dunaújvárossal is véghez vitte ezt a bravúrt. Adódik a kérdés: mi volt a titka a feljutásnak?

Dobos Barna: „Egy biztos gazdasági és sportszakmai háttér, valamint a közös akarat mind szükséges ahhoz, hogy  reális cél legyen az élvonalba kerülés. Szeged, mint az ország egyik legnagyobb városa, ezzel az infrastruktúrával és ezzel a szeretettel, amivel a város a labdarúgás felé fordul, ezzel a szurkolótáborral mindenképpen megérdemelne egy elsőosztályú klubot. De csak lépésről lépésre szabad haladni. A rövidtávú cél az, hogy csatlakozzunk az NB II-ben élmezőnyéhez. Én is ezen fogok dolgozni.”

A szakember civilben gyógyszerész, a járvány idején a családi patikában segített az embereknek. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia játékosait sem kell bemutatni neki. Többen voltak a játékosai a Dunaújvárosnál, illetve a ZTE-nél is.

Milyen Szegedet épít Dobos Barna? – tette fel a kérdést a Szeged365.hu.

Barna: “Szeretnénk, hogy minél eredményesebb legyen a csapat. Ezt az adott kerethez igazítva kell kihozni a csapatból. Úgy gondolom, hogy Szeged vonzó lehet minden játékosnak, ezért bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy milyen együttessel tudunk nekivágni a következő szezonnak.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb