Mindenmás

Az ország legdigitálisabban működő autósiskolái között a szegedi Csillag Autósiskola

Az ország legdigitálisabban működő autósiskolái között a szegedi Csillag autósiskola. Pataki Gergely, tulajdonos szerint a siker titka nem más, mint, hogy haladnak a korral. A kifogások helyett a megoldásokat keresik és a legnagyobb figyelmük mindig, minden esetben a tanulóikra és az ő elégedettségükre összpontosul.

A Csillag Autós és Motoros Iskola Szeged egyik első gépjárművezető-oktatási intézménye, ami immár 1989 óta, azaz több, mint 30 éve van jelen az adott piacon. Az eltelt 30 év alatt egy kisváros lakosságának megfelelő tanuló szerzett náluk jogosítványt.

Három évtizede vagytok a piacon. Miben rejlik a siker titka?

A siker többféleképp megközelíthető. A mi sikerünk elsősorban a tanulóink sikereiben rejlik. Vagyis a tőlünk elégedetten távozók a tapasztalatok szerint általában mindig hoznak magukkal újabb, 4-5 olyan embert, aki nálunk szeretne jogosítványt szerezni. A titok pedig abban rejlik, hogy évről-évre haladunk a korral. A 2019-es év hozta eddig a legnagyobb áttörést, ami azt eredményezte, hogy az ügyfélszolgálati ügyek 90%-át online is lehet intézni, ez pedig országos szinten is egyedülállónak minősül.

Fotó: Szabó Dávid

Miben merül mindez ki?

A beiratkozás menete nem igényel személyes találkozást, mindez otthonról, egy számítógép egy laptop, vagy egy okostelefon segítségével elvégezhető. Ezen felül pedig minden munkatársunk azon dolgozik, hogy ez az elektronikus rendszer gördülékenyen és gyorsan működjön a tanulni vágyók és köztünk, legyen szó bármilyen apró kis kérdésről.

Ha számokban kellene azt kifejezni, hogy hányan választják a Csillag Autós és Motoros Iskolát annak érdekében, hogy jogosítványt szerezzenek maguknak, mit mondanál?

Ezer felett van az éves beiskolázottak száma és 28 oktató áll jelenleg a tanulók rendelkezésére.

Fotó: Szabó Dávid

Hogyan érintett titeket az új koronavírus?

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ugyanis az új koronavírus a mi tevékenységünknek csak a gyakorlati részére hatott negatívan. Az elméleti részre pedig kifejezetten jó hatást gyakorolt. Ugyanis az online ügyfélfogadásnak köszönhetően a már meglévő tanulóink és az újak is – akikből egyébként nagy örömünkre igen sok jutott ebben az időszakban is – ugyanúgy tudtak befizetni, szerződést kötni és ugyanúgy tudták folytatni vagy éppen elkezdeni az elméleti oktatást, mint ahogyan azt a koronavírus-járvány előtt tették. A május 4-én életbe lépett kijárási korlátozások pedig lassan, de biztosan lehetővé tették azt is, hogy a gyakorlati oktatást is újra, a megfelelő körülmények között megkezdjük. A tapasztalatok és a statisztika azt mutatja: a jogosítvány megszerzése sokaknál prioritást élvez.

Fotó: Szabó Dávid

Mit tanultatok az elmúlt időszakból?

Azt gondolom és remélem, hogy a koronavírus-járvány okozta káosz az elmúlt időszakban úgy, ahogy minek az emberek többségét is rávilágította és megerősítette abban, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a modern, XXI. századi, online ügyintézésre. A világjárvány lecsengése után a hatékonyság, a praktikusság és a találékonyság szinte biztos, hogy az élet több területére bekúszik és ott is marad majd.

Fotó: Szabó Dávid

Igazak a tévhitek, miszerint Szegeden nehéz jogosítványt szerezni?

Nem, természetesen nem nehéz. Persze ahogyan a világ, úgy a közlekedés és annak minden velejárója és szabályzata megváltozott az elmúlt időszakban. Sokkal többen vannak az utakon, sokkal bonyolultabbak az egyes a forgalmi helyzetek. Ennek ellenére azonban azt gondolom, hogy akár 2-3 hónap alatt bárki jogosítványt szerezhet. Ezt jól bizonyítják azok a tanulóink is, akik ez idáig megszerezték nálunk a “Sikeres vizsgázó” tanulói címet. Ez egy fajta jutalom, amit azt év elején álmodtunk meg és vezettünk be a rendszerbe. Vagyis, azokról a hallgatókról, akik sikeres vizsgát tettek nálunk, ezt követően fotót készítünk és azt meg jelentetjük a honlapunkon, ezzel is ösztönözve a bátortalanabbakat arra, hogy nekik is sikerülhet. Bár nyilván jogosítványt szerezni egy több tényezős feladat. De azok, akik törekszenek, gyorsan és könnyen letehetik úgy az elméleti, mint a gyakorlati vizsgát. Ehhez azonban kétségkívül arra van szükség, hogy a tanuló és az oktató között – akikből nálunk szerencsére sok jó van – egy dinamikus kapcsolat alakuljon ki.

Fotó: Szabó Dávid

Elérhetőség:

Cím: 6722 Szeged, Gutenberg utca 29.

Telefonszám: 06 62 426 433

Facebook: IDE KATTINTVA

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb