Közélet

Operatív Törzs: az áprilisi gazdasági adatok letaglózóak lesznek

„Az áprilisi gazdasági adatok várhatóan letaglózóak lesznek” – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján. Mint mondta, a védekezés második szakaszába lép az ország, de az élet újraindítása azonban nem jelenti, hogy teljes mértékben vissza lehet térni a régi kerékvágáshoz.

A gazdasági adatokról elmondta: az ipari teljesítmény Magyarországon 10, míg az EU egészében 12 százalékkal csökkent. Megismételte azt az ígéretet, hogy a kormány annyi új munkahelyet akar teremteni, amennyit a vírus elpusztít.

Több programot is meghirdettek. Az informatikai alapozó tanfolyamra egy hét alatt közel 37 ezer ember regisztrált. A nyolchetes, ingyenes oktatásra május 31-ig lehet még jelentkezni. Az ezen való részvétel előfeltétele a 2020 augusztusában induló struktúraváltó felnőttképzéseknek is. Beszélt arról is, hogy 1,2 milliós szabad felhasználású diákhitel pluszt vehetnek fel, akik ezeken részt vesznek.

Gál Kristóf rendőrszóvivő a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta, hogy 3509 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 451 főre emelkedett az elhunytak száma, 1396-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

TOVÁBBI ÍRÁSAINK A TÉMÁBAN

Koronavírus: az influenzával együtt jön majd a második hullám, Szegeden nincs újabb eset. 3509 regisztrált fertőzöttnél tart a magyarországi járvány, 3 újabb áldozattal 451 főre emelkedett az elhunytak száma, 1396-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1662 fő. Szegeden továbbra sincs újabb regisztrált eset.

Forrás: Index.hu, Origo.hu, MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb