GasztroSzegedi Arcok

Szeged Napja 2020: Balla Géza bortermelő szerint a szegediekkel könnyű tartós barátságokat kötni (hanggal)

Dr. Balla Géza az Arad-hegyaljai, közismertebb nevén a Ménesi borvidék bortermelője. A borvidék egy viszonylag keskeny sávban Erdélyben, Aradtól 20 km-re keletre helyezkedik el. Balla Géza 2018-ban elnyerte a Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelője Magyarországon” címet. Rendszeres vendége a Szeged Napja rendezvényeknek, és véleménye szerint a szegediek igazán értenek a jó borokhoz, és nagyon jót lehet velük ezekről beszélgetni. A bor pedig kiváló „barátságkötő” is.

Szeged Napja 2020, a Szeged365 csapatával! Imádott városunk 1719. május 21-én kapta vissza szabad királyi városi címerét, tehát az idén 301. alkalommal ünnepeljük meg a Napfény Városát! Az idei alkalom a koronavírus árnyékában más, mint az eddigiek: elmarad a 10 napos ünnepségsorozat és vele együtt a XXVI. Szegedi Borfesztivál is. Elmarad, fizikailag. Lélekben viszont újra a Széchenyi térre repítjük a Szeged365.hu olvasóit, május 15-24. között, 10 napon át ismert szegediekkel és a rendezvény kedvenc borászaival elevenítjük fel a legromantikusabb vagy éppen legőrültebb borfeszt-élményeiket, nomeg startol a Csakazértis Borfeszt játékunk, rengeteg mennyei nedűvel! Isten éltessen Szeged!

BG: Nosztalgikus dolgok törnek bennem elő, hiszen ebben az időpontban a szegedi emberekkel szoktam beszélgetni a Ménesi borvidék borairól, az utóbbi, nyugodtan mondhatom 16-17 évben ez tette ki a májusaim második felét. Nekünk ez egy kiváló lehetőség a találkozásra, a szegediek pedig imádnak beszélgetni a minőségi borokról. A szegediekkel mindig is tartom a kapcsolatot, nem csak a Borfesztivál vagy a Bortér idején, hiszen rendszeresen szállítok ide, a boraim megtalálhatóak a szegedi üzletekben. De ezek nem csak üzleti kapcsolatok, hanem barátságok is.

borítókép: ballageza.com

Sz365: A szegedi barátságok nagy része, ahogy hallom, a borhoz kapcsolódik.

BG: Azt szoktam mondani, hogy a bornak van legalább 3 olyan tulajdonsága, amit soha nem szabad elfeledni: „szívmelengető”, „nyelvoldó” és „barátságkötő”. A legjobb barátságok mindig egy pohár bor mellett keletkeznek, és én is elmondhatom ezt a borról. Több tíz éves kapcsolataim vannak már nagyon kedves, borkedvelő emberekkel Szegedről, az élet különböző területeiről, a művészetből, a gazdaságból az orvostudományból. Egy az egyben szeretem Szegedet, az embereket, a Széchenyi teret, a Polgármesteri Hivatalt, a Dómot. A szegediek kívánják a minőségi bort, annak ellenére, hogy Szeged nem egy borvidék. A Szegedhez legközelebbi a Ménesi Borvidék, ahonnan én jövök, és ez a tény is segítette azt, hogy minél közelebb kerüljek Szegedhez, nem csak földrajzi értelemben.

Fotó: magyarmezogazdasag.hu

Sz365: Magyarországon most lazították a kijárási korlátozásokat, de természetesen még ezeket a nagy volumenű rendezvényeket nem lehet megtartani. Mit gondol ön, vagy mit gondol a szakma általában: ismét elindul az élet a borászat, a borkóstolók, a borfesztiválok világában?

BG: Bár még itt Erdélyben nincsenek hasonló jellegű enyhítések, én és a szakma nagyon reménykedünk benne, hogy ősszel már meg lehet tartani ezeket a rendezvényeket, a Borteret vagy épp a pótlását a Szeged Napjának, a Szegedi Borfesztiválnak. Remélem azt is, hogy a végét járjuk a járványnak, ennek a különleges helyzetnek, és nagyon várom, hogy újra együtt kóstolhassuk a legfinomabb borokat Szegeden.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb