Kikapcs

Egy vásárhelyi, ifjú művész diplomamunkáját állították ki a Tornyaiban

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum ad otthont egy helyi, ifjú művész diplomamunkájának. A hódmezővásárhelyi Nagy-György Ágnes, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kerámiatervezés szakos, végzős hallgatója. A diplomamunkájából összeállított tárlat egyelőre még nem látogatható, az élmény azonban többek között általunk most a szegedieknek is házhoz jön.

A művészeti egyetem hallgatói diplomakiállításaikat rendszerint az anyaintézményben rendezik meg, azonban a veszélyhelyzet miatt ebben a formában erre nem kerülhetett sor, mint ahogyan a képzés is távoktatással valósul meg. Nagy-György Ágnes néhány héttel ezelőtti megkeresésére a Tornyai János Múzeum kiállítóteret és az installációban szakmai segítséget biztosított a fiatal művész tárlatának megvalósításához. Erről Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze szólt a tárlat sajtóbemutatóján, rámutatva, hogy a fiatal művész kortárs szellemisége a vásárhelyi kerámiaművészet hagyományaihoz is kapcsolódik.

Nagy-György Ágnes kültéri és galériatérbe szánt plasztikáinak sorozatával a természet folyamatait és az idő perspektíváját komplex módon igyekszik megmutatni – a tárlatnak az angol time és landscape (idő és tájkép) szavakból alkotott címe is ezt jelzi –, amelyek a természetben, nagyrészt az ott található természetes anyagok felhasználásával készültek. Az alkotó hangsúlyozta, fontos számára az alkotás helyszínének kiválasztása is, amely a megvalósítás folyamatát inspirációval segíti.

Fotó: Arany-Tóth Attila
Fotó: Arany-Tóth Attila

A kiállítás nemcsak az egységes formai rendszerben elkészült alkotásokat mutatja be, de fotósorozatokon és videón is látható maga a folyamat is, amely során a műtárgy a művész tevékenysége és a természet hatásai nyomán formálódik. A fiatal alkotó arról is szólt, hogy a diplomavédését követően pályázatok segítségével szeretné folytatni munkáját és szívesen kapcsolódna be szülővárosa kortárs kerámiaművészeti törekvéseibe – tudta meg a Szeged365.hu Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárstól.

Fotó: Arany-Tóth Attila
Fotó: Arany-Tóth Attila
Fotó: Arany-Tóth Attila

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb