Szegedi Arcok

Szeged Napja 2020: Pataki Ferenc a Napfény Városában vált magabiztos színésszé

Pataki Ferenc csaknem 20 évig volt a Szegedi Nemzeti Színház tagja. A Színművészeti Egyetem elvégzése után Korognai Károly hívására szerződött a napfény városába, ahol – mint mondta- Székhelyi József igazgatása alatt vált magabiztos színésszé. Családját is Szegednek köszönheti, itt ismerkedett meg feleségével és nevelték fel három gyermeküket. Számtalan emléket őriz a városról, ahol nem csupán a színházi deszkák, de a városi rendezvények állandó fellépőjeként is láthatták a nézők.

Szeged Napja 2020, a Szeged365 csapatával! Imádott városunk 1719. május 21-én kapta vissza szabad királyi városi címerét, tehát az idén 301. alkalommal ünnepeljük meg a Napfény Városát! Az idei alkalom a koronavírus árnyékában más, mint az eddigiek: elmarad a 10 napos ünnepségsorozat és vele együtt a XXVI. Szegedi Borfesztivál is. Elmarad, fizikailag. Lélekben viszont újra a Széchenyi térre repítjük a Szeged365.hu olvasóit, május 15-24. között, 10 napon át ismert szegediekkel és a rendezvény kedvenc borászaival elevenítjük fel a legromantikusabb vagy éppen legőrültebb borfeszt-élményeiket, nomeg startol a Csakazértis Borfeszt játékunk, rengeteg mennyei nedűvel! Isten éltessen Szeged!

Hangja mai napig velünk maradt, két évtizede ő a Rádió 88 stationvoice-a. Itt töltött éveit több tucat elismeréssel díjazták. Két éve családjával együtt Budapesten él, ahol az Orlai Produkciós Iroda tagja, szinkronizál, filmekben szerepel; hónapokon át minden estét vele tölthettünk, mint az első kosztümös magyar napi sorozat egyik főszereplőjével.

Sz365: Milyen élmények fűznek a Szeged Napja Ünnepségsorozathoz?

PF.: Rendszeresen szavaltam ezeken az eseményeken. Nagyon különleges érzés a Széchenyi téren több ezer ember előtt a hangodat visszhangozva hallani versmondás közben. Az is előfordult, hogy ránk szakadt az ég és futva költöztettük be az egész rendezvényt a díszterembe, ami sokk vicces pillanatot szült. A következő évben, amikor ismét gyülekeztek a felhők a díszközgyűlés ideje alatt a Városháza előtt, a polgármesterrel sokat mondóan egymásra néztünk és kifejezetten küzdöttem a nevetéssel, mert mindketten tudtuk, hogy ismét jön a zápor. Nem tévedtünk. Egy-egy koccintás és nagy beszélgetések a Szegedi Borfesztiválon ugyanezeken a napokon szintén emlékezetesek számomra.

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

Sz365: Mit adott neked ez a város?

PF.: Ott váltam magabiztos színésszé. Az a rengeteg szerep és komoly feladat, amelyet rám ruháztak, és amelyekben kipróbálhattam magam tett azzá, ami most vagyok. Tartalmas, eseményekben és élményekben gazdag évek voltak. Sok kedvenc alakításom volt: az Equus Alan Strang-je, az Othello Jágója, a Hedda Gablerben Jörgen Tessmann szerepe, az Amadeusban Salierié, és a legutolsó, sok szempontból emblematikus, amellyel a Kisszínházban búcsúzóul színpadra léptem: a Kazamatákban alakított Mérő Endre figurája, egykori mesterem, Máté Gábor rendezésében. Ezt a darabot és az akkor bekövetkezett színházi eseményeket követően éreztem azt, hogy mennem kell.

Fotó: Szabó Dávid

Sz365: Mitől vált számodra különlegessé Szeged?

PF.: Leírhatatlan varázsa, „illata” van. Békés, nyugodt hely, ahol mindeközben zajlik az élet, mindig történik valami. Az ott eltöltött évek alatt mélyen belopta magát a szívembe ez a város, soha nem felejtem el az ott töltött két évtizedet. Nem utolsó sorban pedig a családomat és sok jó barátomat is Szegednek köszönhetem. Most a főváros az otthonunk, ahol a kihívások, a pezsgő kulturális közeg, a sok régi és új ismerős szintén rengeteg pozitív élménnyel ajándékoz meg nap, mint nap. Nem bántam meg, hogy váltottam.

Sz365: Mit üzensz a szegedieknek ebben a rendkívüli helyzetben?

PF.: Tartsanak ki, remélem, hamarosan vége ennek az őrületnek! A kijárási korlátozások enyhítésének köszönhetően lassan, de biztosan teljesen „kiszabadulhatunk”. Élvezhetjük a megtisztult levegőt, amit annak köszönhetünk, hogy rövid időre megállt az élet. Megdöbbentő jelenségek zajlanak. Azoknak a szegedieknek, akik nehéz helyzetbe kerültek anyagilag és egzisztenciálisan, szívből kívánom, hogy mielőbb tudjanak újból lábra állni. A szabadúszó művészvilág, amelynek tagja vagyok, hasonló problémákkal küzd. A teátrumoknak nem lesz könnyű feladat újraindítani a színházi életet, elfogadni, kezelni a változásokat. Abban bízhatunk, hogy a nézők szeretnek minket, szükségük van arra az élményre, amelyet a színjátszás semmihez sem fogható személyes varázsa jelent.

Exkluzív videó Ferivel, Szeged Napja alkalmából, a tavalyi Szegedi Borfesztiválról, Máté Roli (a vele készült megrázó, egyben felemelő video-portrénkat IDE KATTINTVA tudod megnézni) barátunkkal:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb