Közélet

Új rendelőépület készült el Szegeden (Frissítve, képekkel)

Egy egykori óvoda átalakításával, 550 millió forintos beruházással új rendelőépület készült el Szegeden, a 11 ezer embert ellátó létesítményt csütörtökön adták át.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester azt mondta, a két Gáspár Zoltán utcai épület átalakítására európai uniós támogatásból 300 millió forintot használt fel az önkormányzat, saját forrásból pedig további 251 millió forintot biztosított a fejlesztése.

Az új létesítményben négy felnőtteket ellátó háziorvos, két házi gyermekorvos, négy fogorvos, valamint hat védőnő rendel, együtt 11 ezer szegedi egészségügyi alapellátásáról gondoskodnak – közölte a politikus.

Fotó: Szeged365.hu/Szabó Dávid

Az ingatlant úgy alakították át, hogy az épületrészekben az előírásoknak megfelelően elkülönüljenek a felnőtt, gyermek- és fogorvosi rendelők, valamint a védőnői szolgálat akadálymentesen megközelíthető helyiségei. Az épületeken energetikai korszerűsítést is végeztek: a homlokzatok, a tetők és a padlók hőszigetelést kaptak, kicserélték a nyílászárókat, a fűtési és világítási rendszert átalakították. A projektben orvosi eszközöket és bútorokat is beszereztek.

A polgármester emlékeztetett rá, az elmúlt három évben az önkormányzat 1,4 milliárd forintot fordított az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére hat helyszínen, ezek egyikeként Kiskundorozsmán új egészségházat épült.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb