GasztroKikapcs

FesztiválszezON, Szegeden: hetek óta pörög a Gerilla Gourmet szervezése, már csak egy dátum kell

Alaposan megkavarta a járványhelyzet a szegedi fesztiválok dolgát is: a Szegedi Borfesztivált törölte a koronavírus, a Szegedi Szabadtéri Játékokat hosszas huzavona után végül (bár kicsit másként) megtartják, a Deja Vu Fesztivált augusztusra tették át. Hogy mi a helyzet a város gasztrofesztiváljaival? Kinyomozzuk, elsőként a két szegedi streetfood nagyágyúval, a Gerilla Gourmet-val és a Szegedi Paprikashow és Chili Weekend-el kezdjük a sort.

AMI MÁR VILÁGOS(NAK TŰNIK), FESZTIVÁL-ÜGYBEN

A hatályos kormányrendelet értelmében augusztus 15-ig nem lehet “nagyrendezvényeket” tartani Magyarországon. Hogy logikus-e a dolog, főleg a jelen helyzet ismeretében, inkább ne boncolgassuk, foglalkozzunk inkább azzal, mi lesz Szegeden.

Augusztusban 100%, hogy lesz SZIN a Partfürdőn. Fotó: SZIN, FB.

Tehát, amit már biztosan tudunk:

Szegedi Szabadtéri Játékok: június 9-én jött a hír, miszerint mégis megtartják a Szegedi Szabadtéri Játékokat a Dóm téren. Természetesen nem a megszokott színpadon és nézőszámmal, hanem a körülményekhez igazodva, de 2020-ban is színre kerülnek a produkciók.

Szegedi Ifjúsági Napok: mivel augusztus 15. után van, a SZIN-t (elvileg) nem érinti a rendelet, viszont gyakorlatilag boldog-boldogtalan a nyakukra szervezett, az EFOTT-tól a Fishing on Orfűn át a Kolorádóig. Jávorszky Iván főszervezőt ebben az interjúnkban faggattuk a helyzetről:

Deja Vu Fesztivál: a retro-dzsemborit új időpontban és (régi-új) helyszínen tartják meg, gyakorlatilag ezzel indul majd a fesztivál-szezon Szegeden. Az új dátum: 2020. augusztus 20-21-22.

MI LESZ A GASZTROFESZTIVÁLOKKAL?

Szeged mindig is híres volt egyedi gasztrokultúrájáról, nálunk van a galaxis legfinomabb fűszerpaprikája és halászlében is világhatalom vagyunk. Ilyen alapokkal aztán egyértelmű volt, hogy Szeged előbb-utóbb gasztrofesztivál-nagyhatalom (is) lesz, lett is, egészen a koronavírus-járványig. Évek óta orbitálisat megy a hazai és szegedi streetfood társadalom nagyágyúit, nomeg a helyi őstermelőket felvonultató Gerilla Gourmet és “kistesója”, a szegedi fűszerpaprika-termesztést az új generációs chili-manufaktúrákkal összeboronáló Szegedi Paprikashow és Chili Weekend. Az első még áprilisban lett volna, a második elvileg októberben lesz. Az interjú “házon belül” készült, hiszen a két fesztivál főszervezője egyben a Szeged365.hu promóciós és kereskedelmi vezetője is. Átdörömböltünk Kiss Balázs kollégánkhoz.

Sz365.: Mi lesz a két fesztivállal? Lesz 2020-ban Gerilla Gourmet és Chili Weekend Szegeden?

KB.: Természetesen lesz, már hetek óta folynak az egyeztetések, tárgyalások a területért felelős Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjével, Németh István úrral. A szervezés azon elemeit, melyek nincsenek dátumhoz kötve, hetek óta pörgetjük. Úgy érzem, a szegedi turizmusnak, a szegedi vendéglátósoknak és a szegedi gasztrokultúrának nagyon kellenek a fesztiválok. Reményeink szerint augusztus-szeptember-október hónapok valamelyikében mindkettőt meg tudjuk majd szervezni.

Sz365.: Együtt vagy külön?

KB.: A terveink szerint külön. Bár a Chili Weekend az első évben még a Gerilla Gourmet “kistestvéreként” indult el, villámgyorsan felnőtt a szintjére, sőt. A szegedi fűszerpaprika-termesztés hagyományait trendi, újgenerációs köntösben tálaló rendezvényünk akkorát ment, hogy pillanatok alatt az ország legnagyobb paprikás-chilis tematikájú fesztiváljává avanzsált, rengeteg egyik napról a másikra élő őstermelőnek adva biztos bevételi forrást. Idő közben a fővárosban is megszerveztük, mind a szegedi, mind a budapesti helyszíneket hatalmas érdeklődés övezte a nagyközönség és a média részéről, tavaly még Vujity Tvrtko-t is sikerült elég csúnyán elintéznünk az ATV reggeli műsorában egy fej carolina reaper (ez a világ legerősebb paprikája, Tvrtko élő adásban kóstolta meg a szegediek által bevitt “finomságot”) paprikával.

Vujity Tvrtko küzdelme a szegedi szervezők carolina reaper paprikájával, az ATV-ben. Tvrtko műsorvezetőtársa ekkor még Balogh Judit volt, aki azóta a Szeged TV ügyvezetője. Tényleg Szeged a világ közepe!

Sz365.: Mire vagy a legbüszkébb a két fesztivál kapcsán?

KB.: Mint ahogy említettem, sok őstermelőnek, kiskereskedőnek, séfnek ez a két esemény a fix bevételi pont, itt tudják egy kicsit egyenesbe hozni magukat. Jó érzéssel tölt el, hogy segíthetünk nekik, akárcsak az, hogy Szeged ezekkel a fesztiválokkal is megmutatta: a fővároson kívül is van élet (sőt)! Az olyan guruló streetfood-nagyágyúk, mint a Zing Burger vagy a Befaló Bill hallani sem akart róla, hogy elhagyja a Budapest táblát, hat éve a Gerilla Gourmet volt az első fesztivál, amely ki tudta őket rángatni a földrajzi komfortzónájukból. Az első alkalom után szuperlatívuszokban beszéltek Szegedről és a szegedi közönségről, elértük, hogy Szeged felkerüljön az ország streetfood térképére, sőt, ha létezik ilyen térkép, szerintem egy hatalmas szívet is rárajzoltak már a készítők a Napfény Városánál.

Büszke vagyok rá, hogy az első Gerilla Gourmet után Szegeden is elkezdtek kinyitni a streetfood éttermek, úgy érzem, anno elindítottunk valamit, valami olyat, ami azóta meghatározó része lett a Napfény Városának. Hasonlatos a helyzet a Szegedi Paprikashow és Chili Weekend esetében: az első fesztivál előtt a helyi termelőket leszámítva a manufaktúrák nagy része hallani sem akart róla, hogy elhagyja a főváros táblát, a fesztivál után viszont kalap kabát kijelentették: Szeged rommá verte Budapestet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb