Kikapcs

Hivatalos: lesz Halfesztivál 2020-ban Szegeden, villáminterjú Frank Sándorral

Koronavírus-járvány ide vagy oda, a 24 éves múltra visszatekintő népszerű gasztroprogramot idén is megrendezik Szegeden. Szeptember első hétvégéjén így ismét minden a tiszai halászléről szól majd a rakparton.

Nem múlhat el az ősz Szegeden a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál nélkül. A járványügyi korlátozások miatt idén veszélybe került a népszerű program megszervezése, de a viharfelhők elmúltak, és egészen biztos, hogy szeptember első hétvégéjén ismét ünnepelni lehet majd Szeged büszkeségét, a halászlét.

“Bíztunk benne, hogy idén is meg lehet majd szervezni a fesztivált, és megerősíthetem, hogy 2020 szeptemberének első hétvégéjén meg fogjuk tartani a programot” – árulta el Frank Sándor, Venesz-díjas mesterszakács a Csongrád megyei Gasztronómiai Társaság elnöke.

Fotó: Szegedi Halfesztivál, FB

Ahogy a főszervező a Szeged365.hu-nak elmondta, idén elmarad a tűzijáték, de természetesen ismét lesz óriásbográcsos halfőzés és zenei programok is. Nemcsak a hagyományos ízek, de a magyar kézműves termékek színe-java is felvonul a Tisza-parton.

AZ AMERIKAI VLOGGERNÉL IS ÁSZ A SZEGEDI HALÁSZLÉ

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb