Az idei évben az eddiginél sokkal különlegesebb légiparádéra készül Szeged a repülés szerelmesei számára, ismertette Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Repülőnapok és Légiparádé főszervezője, aki kiemelte: az esemény az idei évtől kezdve új nevet visel, ez a Szeged International Airshow, ami a SZIA rövidítésnek felel meg.
A szervező elmondta: a koronavírus ugyan minden nagyobb, repüléssel összefüggő és kapcsolatos rendezvényre negatív hatást gyakorolt Európában, ám a nagy sikerrel futó, szegedi eseményt elkerülte, ami azt jelenti, hogy 2020-ban is biztonságos és az előírásoknak megfelelő körülmények között megtudják tartani a három napos showt.
A rendezvény 2020-ban az ötödik születésnapját ünnepli a Napfény Városában, ez pedig remek apropót biztosított a szervezők számára, hogy egy nagyon egyedi, nagyon látványos, élményekben gazdag műsort hozzanak létre a repülőgép és a repülés szerelmeseinek.
Majó-Petri Zoltán a Szeged365.hu-nak azt is elmondta, hogy a repülőnapok immár megújult névvel, felturbózott programstruktúrával és soha nem látott nemzetközi fellépőkkel várja az odalátogatók szeptember 11. és 13-a között.
A show menetét a főszervező alább ismertette, aki a névváltoztatásról is ejtett néhány szót.
Na jó, ilyen felhozatallal ki akar otthon ülni novemberben? Beton.Hofi, Mehringer Marci, Co Lee és Hiperkarma is jön a JATE Klubba! (galéria)
2026, november 4. 11:49
Szeged365 Family, különleges jazzhétvége vár rátok Szegeden, ráadásul két páros belépőt is kisorsolunk a koncertekre!
2026, november 4. 10:22
Három napig a libáé a főszerep a szegedi Fasor Vendéglőben: a Márton-napi lakomára már most érdemes foglalni!
2026, november 4. 09:45
Koncertfilm, olasz filmnapok és egy kultikus magyar klasszikus – izgalmas hét vár a Belvárosi Moziban
2026, november 3. 19:49
Figaro egy filmforgatás kulisszái mögött házasodik a Szegedi Nemzeti Színházban (galéria)
2026, november 3. 11:16
Decemberben Queen-slágerektől lesz hangos Szeged: Wolf Kati, Kocsis Tibor és Király Viktor érkezik a Városi Sportcsarnokba!
2026, november 2. 10:25
Falakon innen, tereken túl: csoportos kiállítás nyílik Szegeden, ami a városi környezet, és az ember belső világa közötti kapcsolatot állítja középpontba
2026, november 2. 09:43
Ki az, aki sosem tud ellenállni a Pumpkin Spice őrületnek? Van egy jó hírünk, már Szeged belvárosában, a Kárpátia Borházban is hódít
2026, november 2. 07:08
Különleges műtárggyal bővült a szegedi Móra Ferenc Múzeum „Drága barátom, Picasso” című tárlata
2026, november 1. 14:11
Csodás videót kaptunk a Szeged mellett állomásozó darvakról (videó)